Így áll most Horvátország történetének eddigi leghosszabb sztrájkja
A horvát kormány július 13-i ülésén döntött arról, hogy a sztrájk ideja alatt csökkenti az igazságügyi alkalmazottak bérét. A munkabeszüntetés június 5-e óta tart, és az eddigi leghosszabb sztrájk Horvátország történetében.
Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter elmondta: mivel az állami tisztviselők szakszervezetének kérelme ultimátumot tartalmaz, mely szerint haladéktalanul emelni kell a bíróságokon és az ügyészségen dolgozó köztisztviselők és állami alkalmazottak bérét, valamint a szakszervezeti képviselők nem hajlandóak a tárgyalások folytatására, a kormány ezen intézkedés mellett döntött.
A kötelező járulékokat kifizetik a bérek után, de július 17-től a sztrájkolók fizetését és illetményeit a munkabeszüntetés idejével arányosan csökkenteni fogják - tette hozzá.
A horvát kormány júniusban állapodott meg a szakszervezetekkel az állami és köztisztviselők bérének növeléséről. Ez több mint 200 ezer hivatalnokot érint, a béremelések pedig 60-tól 100 euróig terjednek.
Ivo Suskovic, az állami tisztviselők szakszervezetének elnöke elmondta: a tagság még a múlt héten eldöntötte, amennyiben a sztrájk idejére nem kapnak fizetést, a halaszthatatlan ügyekben történő munkavégzést is felfüggesztik, és csak akkor veszik fel a munkát, ha az életet vagy egészéget veszélyeztet - írja az Index.hr című horvát hírportál.
A bírákkal rövid idő alatt megegyezett a kormány, míg az igazságügyi dolgozókkal nem akar kivételezni, az ő fizetéseiket együtt kezeli a teljes állami és köztisztviselői béremelési program keretében.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 2 hónapja