kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

Fogy az idő: Végveszélyben a magyar diákok részvétele az Erasmus-ban?

Ha most nyáron nem hívják össze a parlament rendkívüli ülését, és a kormány nem oldja meg, hogy az alapítványi egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és Horizont Európa programok forrásaihoz, a magyar diákok biztosan kimaradnak a következő szemeszterben az uniós finanszírozású külföldi programokból.

Legkésőbb szeptember elejéig meg kell egyeznie a magyar kormánynak az Európai Bizottsággal, hogy az alapítványi egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és Horizont Európa programok forrásaihoz – közölte az Európai Bizottság napi sajtótájékoztatóján Ujvári Balázs bizottsági szóvivő az Euronews beszámolója szerint.

Ujvári Balázs azt is elmondta, hogy csak egy elfogadott törvény alapján oldhatnák fel az intézkedéseket, amelynek vizsgálatára egy hónapot ír elő a jogszabály. Ezután a Tanács dönthet a Magyarország elleni intézkedések feloldásáról.

Mindennek azonban szeptember elsejéig meg kell történnie ahhoz, hogy a diákok a következő szemeszterben uniós finanszírozású külföldi képzésen vehessenek részt – tette hozzá a szóvivő.

Ez azt jelenti, hogy ha valóban megegyezést akar a magyar kormány, akkor most nyáron össze kell hívnia a parlament rendkívüli ülését (erre a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása miatt is szükség lehet), mert az őszi ülésszak csak szeptember második felében kezdődne, az az időpont pedig már késő lenne az Erasmus és a Horizont Európa programok szempontjából.

A korrupció fokozott kockázatával jár, hogy politikusok ülnek az egyetemek közalapítványi kuratóriumaiban, és az alapítványi egyetemekre nem vonatkoznak az uniós közbeszerzési szabályok. Többek között ezt kifogásolja az Európai Bizottság. Mint arról mi is beszámoltunk, a testület kizárja az alapítványi irányítású egyetemeket - köztük a Corvinust és a Semmelweis Egyetemet - az Erasmus+ csereprogramjából.

Az Erasmus programmal tavaly 8800 magyar diák és 4000 felsőoktatási dolgozó lehetőséget arra, hogy a külföldi egyetemre járhasson. 

Az Európai Bizottság összesítője szerint 2021-ben a Horizont Európa kutatási programjával a Corvinus Egyetemnek 2,5 millió eurót adott, a Szegedi Tudományegyetemnek 2,4 milliót, a Semmelweis Egyetemet pedig 1,7 millió euróval támogatta.

Mint arról korábban már írtunk, ezek nélkül a nemzetközi programok nélkül elszigetelődhetnek a magyar egyetemek a nemzetközi tértől.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk