kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Folytatódik a küzdelem a magyar egyetemek részvételéért az Erasmus és a Horizont programban

A cél az, hogy november végéig megszülessen a megegyezés.

Bóka János és Navracsics Tibor párban tárgyalt az Európai Bizottság három képviselőjével: felpörgetik a megbeszéléseket, így talán esély nyílik arra, hogy november végéig megegyezés szülessen, 2024 nyarától is részt vehessenek az EU-s oktatási és kutatási programokban a modellváltó hazai egyetemek - írja a VG

Nem sokkal korábban Iliana Ivanova, az EB által az innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős uniós biztosi posztra jelölt bolgár politikus az Európai Parlamentben leszögezte: a diákok nem lehetnek a politikai viták áldozatai, megoldásra van szükség az Erasmus+ és a Horizont Európa oktatási és kutatási programok ügyében a EB és a magyar kormányzat között között. 

Sajnálatosnak nevezte, hogy a tárgyalások megakadtak, megjegyezte ugyanakkor, hogy ha a magyar hatóságok vállalják azon jogi kötelezettségek betartását, amelyeket az EB érvényesíteni kíván, akkor nem áll semmi a pénzek folyósításnak útjában. 

A korrupció fokozott kockázatával jár, hogy politikusok ülnek az egyetemek közalapítványi kuratóriumaiban. Többek között ezt kifogásolja az Európai Bizottság. Mint arról mi is beszámoltunk, a testület kizárja az alapítványi irányítású egyetemeket - köztük a Corvinust és a Semmelweis Egyetemet - az Erasmus+ csereprogramjából.

Az Erasmus programmal tavaly például 8800 magyar diák és 4000 felsőoktatási dolgozó lehetőséget arra, hogy a külföldi egyetemre járhasson. 

A bizottság többek között azt kifogásolja, hogy az alapítványi egyetemekre nem vonatkoznak az uniós közbeszerzési szabályok. Azt is nehezményezik, hogy az érintett egyetemek kuratóriumaiban kormánypárti politikusok is helyet kaptak.

Az Európai Bizottság összesítője szerint 2021-ben a Horizont Európa kutatási programjával a Corvinus Egyetemnek 2,5 millió eurót adott, a Szegedi Tudományegyetemnek 2,4 milliót, a Semmelweis Egyetemet pedig 1,7 millió euróval támogatta.

Németh Szilvia oktatáskutató, szociológus szerint ezek nélkül a nemzetközi programok nélkül elszigeteltté válhatnak az egyetemek - írja az ATV.hu.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk