EU-csúcs ideje alatt beteget jelentettek a brüsszeli rendőrök
A nyugdíjreform, a fizetett szabadságra vonatkozó szabályok és a munkaerőhiány miatti túlterheltség ellen tiltakoznak.
Hatósági tájékoztatás szerint a Brüsszelben szolgáló 2600 rendőr közül nagyjából minden ötödik beteget jelentett. „A csúcsértekezletet megtartják, a rendfenntartók ott lesznek. Tárgyalunk a megoldásról” - mondta Ilse Van De Keere rendőrségi szóvivő. Sajtóhírek szerint a különböző körzetek rendőrkapitányságai ki fogják segíteni egymást.
A tiltakozó akciót három szakszervezet kezdeményezte még a hét elején. A módszer azon szabályok kijátszására szolgál, amelyek értelmében a sztrájkoló rendőröket szükség esetén visszahívhatják dolgozni. Az érintettek a nyugdíjreform, a fizetett szabadságra vonatkozó szabályok és a munkaerőhiány miatti túlterheltség ellen tiltakoznak.
Brüsszelben évente többször is EU-csúcsot tartanak, és ilyenkor az ország más részeiről - sőt még Hollandiából - is érkeznek rendőrök a helyi erők megsegítésére.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja