Esztergomban nyitott áruházat a Praktiker: 65 ember kapott munkát
Több mint 2 milliárd forintos beruházás keretében Esztergomban nyitott új áruházat a Praktiker. A huszadik hazai üzletegység geotermikus energiával működik és 65 embernek ad munkát - áll a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
- A Praktiker azért döntött Esztergom mellett, mert a régió gyorsan fejlődik és kellő vásárlóerővel rendelkezik, ennek ellenére viszonylag ellátatlan, a legközelebbi barkácsáruház Győrben, Budapesten és Pozsonyban van - mondta Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató az áruház megnyitóján. - Schengennek köszönhetően Esztergom összenőtt Párkánnyal, nincsenek határok, így a Praktiker a szlovákiai vásárlókat is várja. Ennek megfelelően az új áruházban euróval is lehet fizetni.
Az esztergomi áruház 65 új munkahelyet teremtett, a felvett dolgozók több mint fele közvetlenül munkanélküli státuszból érkezett. A toborzásnál a barkácslánc igénybe vette a helyi munkaügyi központ segítségét.
A dolgozók részt vettek az épülő áruház berendezésében is, amely mintegy 500 millió forintos nyitó árukészlettel várja április 23-tól a vásárlókat. Az üzletegység elsősorban a szaniter, csempe, építőanyag, festék termékkörökre és az elektronikus árucikkekre kíván fókuszálni, de a kertosztály is hangsúlyos lesz a családi házas környék miatt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Csaknem 40 cég kapott családbarát vállalat címet 2 éve
- Új ügyvezető a Praktikernél 3 éve
- 12 milliárdos szállodafejlesztés, 3,2 milliárdos állami támogatás, 150 új munkahely Esztergomban 3 éve
- Aki válaszol: Márton Katalin 3 éve
- Ismét akciózott a Suzuki-gyárnál az MSZP 5 éve
- 2 százalék körül van a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében 5 éve
- Több száz millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros 5 éve
- Jót tett a Suzuki dolgozóinak a szakszervezet 5 éve
- 8 százalék alatt a munkanélküli ráta Komárom-Esztergomban 5 éve
- Vezetőként sem hátrány a három kisgyermek - a Praktiker HR vezetőjének egy napja 6 éve
- Mosoly, Mázli, Bátorság, HR 6 éve