Elbocsát és bért csökkent a cseh légitársaság
Jelentős bércsökkentésben egyezett meg a pénzügyi-gazdasági gondokkal küszködő cseh légitársaság (CSA) menedzsmentje a szakszervezetekkel.
A megállapodásra reagálva Radomír Lasák, a CSA igazgatótanácsának eddigi elnöke korábbi ígértéhez híven lemondott tisztségéről, és távozott a cégtől. Helyét Miroslav Dvorák foglalta el, aki egyben a megállapodást is aláírta.
"Az egyezség azt is rögzíti, hogy sem most, sem a jövőben senki semmiféle kártérítést nem kap. Miroslav Dvorák nagyra értékelte a szakszervezetek pozitív hozzáállását a cég anyagi gondjainak rendezéséhez" - mondta újságíróknak Eva Krejcí, a CSA szóvivője. Leszögezte: a korábban foganatosított takarékossági intézkedések, és az alacsonyabb fizetések következtében reálisan lehetővé válik, hogy a cég az év végéig 1,6 milliárd koronát takarítson meg.
A CSA-nál a 23 ezer koronás csehországi átlagnál jóval magasabbak a havi bérek. A cégnél az átlagfizetés több mint 60 ezer korona havonta. A pilóták átlagos havi bére 212 ezer korona. Miroslav Dvorák, a CSA új elnöke ugyanakkor nyilvánosan lemondott a menedzseri fizetéséről addig, amíg a légitársaság gazdálkodása nem lesz pozitív előjelű.
A CSA az idei első félévben 1,8 milliárd cseh korona veszteséget szenvedett el. A cég új vezetése ezért létszámleépítést is tervez. A CSA mintegy 3 ezer alkalmazottjából egyes hírek szerint legalább 550-700 embert bocsátanak el. A szerkezetátalakítási program részeként szeptemberben már 400 alkalmazottat bocsátottak el a légitársaságtól.
A cseh kormány januárban indította útjára a CSA privatizációját. Az eredeti öt érdeklődő közül már csak az Unimex/Travel Service konzorcium maradt versenyben, 1 milliárd koronás ajánlattal.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Több száz traktorral Prága belvárosába vonultak a tiltakozó gazdák 3 hónapja
- Megkezdődött a Lufthansa földi személyzetének sztrájkja 4 hónapja
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 9 hónapja
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 10 hónapja
- Létszámrekordot döntött az Emirates 10 hónapja
- Ismét sztrájkolnak a Ryanair pilótái 11 hónapja
- 60 ezerről 2 millióra emelte a repülőorvosok éves felügyeleti díját Lázár János tárcája 11 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak az amerikai légitársaság pilótái 11 hónapja
- 50 ezer euró bónuszt kapnak a Wizz Air egyes pilótái 12 hónapja
- Pilótákat toboroz az Emirates Budapesten 12 hónapja
- Ismét Magyarországon toboroz légiutas-kísérőket az Emirates 1 éve