Magyar járatokat is érint a Ryanair-sztrájk
Hatszáz járatot töröl a Ryanair, mert a fapados légitársaság dolgozói július 25-én és 26-án sztrájkba kezdenek. A várható fennakadások 50 ezer utas életét nehezítik meg, három budapesti járat sem közlekedik majd.
A Ryanair gazdaságos működésének kulcsa az volt sokáig, hogy a gazdasági válság alatt rengeteg légitársaság csődölt be vagy kezdett leépítésekbe. A felszabaduló munkaerőt pedig olcsón alkalmazták. Az elmúlt évek pénzügyi fellendülése révén most már több utas is megengedheti magának, hogy repülővel utazzon, ez a légiforgalom növekedését eredményezte, ami pedig odavezetett, hogy megnőtt az igény a képzett pilótákra, légi és szárazföldi kiszolgálószemélyzetre. A helyzet pedig abba az irányba mutat, hogy a munkaerő-hiány maga alá gyűri a piacot: például 2037-re a mainál félmillióval több pilótára lesz szükség.
Viszont ez azzal jár, hogy a pilóták és a személyzet már nem egy szűk piacon kell, hogy a tudását eladja, hanem a légitársaságok szinte vadásszák is egymás munkatársait. A fizetési feltételek, munkakörülmények így valós alkualappá váltak. A Ryanairnél pedig az, hogy a szakszervezeteket elismerték, lehetővé tette a július 25-26. napokra bejelentett óriássztrájkokat. Karácsony előtt a pilóták harcoltak ki béremelést, most pedig többnyire a légiutaskísérők követelnek emberségesebb béreket.
A cég számításai szerint körülbelül napi háromszáz, összesen 600 járat nem fog tudni felszállni a két nap alatt. Ez napi szinten az ír fapados járatain utazó 430 ezer utas 12 százalékát (mintegy 50 ezer embert) érint majd. Országok szerint nézve az látszik, hogy a legtöbben Belgiumban szüntetik be a munkát, az induló járatok 31 százalékát érinti a sztrájk - ahogy arról az Airportal.hu szakoldal is írt cikkében. Kettő darab Brüsszel-Budapest járat is közöttük van. Valamint érintett egy a Barcelonából menetrend szerint 19:25-kor érkező transzfer is július 26-án.
Most a kiszolgálószemélyzet követel béremelést. A 34 pontos listájuk mellett követelik azt is, hogy szüntessék meg az olyan többletköltségeket, mint a víz- vagy élelmiszerfogyasztás kifizetése a járatokon, vagy az egyenruhák tisztíttatása. Sőt, azt is szeretnék, ha szolgálati idő alapú bérskálázást vezetnének be.
Az Independent összefoglalója szerint viszont a Ryanair elzárkózik ezek teljesítésétől: szerintük értelmetlenek az igények. Az általuk ismertetett adatok szerint a stewardok és stewardesek évente 40 ezer eurót kereshetnek (ez közel 13 millió forint), évente 400 euró (130 ezer forint) támogatást adnak az egyenruha viseléséből adódó költségekre, valamint a dolgozóknak kényelmes a beosztásuk (öt munkanapos heteik után csak hármat kell dolgozniuk a következő héten), valamint biztosítják számukra a kötelező pihenőidőt.
napi.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 3 hónapja