Egyeztetés nélkül rúgja ki alkalmazottait az MSZP
Az MSZP és a frakció összesen legalább 50 alkalmazott kirúgását rendelte el. Az elbocsátottak egy része azonban kifogásolta, hogy a szocialista vezetés egyeztetés és méltányosság nélkül próbál megszabadulni feleslegessé vált embereitől - írja az index.hu
Az MSZP frakciója a korábbihoz képest harmad akkora létszámmal vág neki az ellenzéki időszaknak, a párt állami támogatása pedig több mint 700 milliós forinttal csökken.
A Puch László pártigazgató által irányított szocialista apparátus döntése értelmében összesen mintegy 50 fővel leépítik a párt alkalmazotti és hivatali állományát. Az MSZP-frakció mellől negyven tisztviselőnek kell távozni, de a párttól és a választmánytól is elbocsátanak embereket.
Az Index úgy tudja, az elbocsátott alkalmazottak nagy részét személyesen meg sem keresték, mielőtt postázták volna nekik a felmondó levelet. Sokan azt kifogásolják, hogy az eljárásban nem vették figyelembe az alkalmazottak szociális helyzetét, a méltányosság helyett az esetek többségében az döntött, hogy korábban ki kinek dolgozott. Többen állítólag azt is fontolóra vették, hogy munkaügyi bírósághoz fordulnak az ügyben.
Index
A Puch László pártigazgató által irányított szocialista apparátus döntése értelmében összesen mintegy 50 fővel leépítik a párt alkalmazotti és hivatali állományát. Az MSZP-frakció mellől negyven tisztviselőnek kell távozni, de a párttól és a választmánytól is elbocsátanak embereket.
Az Index úgy tudja, az elbocsátott alkalmazottak nagy részét személyesen meg sem keresték, mielőtt postázták volna nekik a felmondó levelet. Sokan azt kifogásolják, hogy az eljárásban nem vették figyelembe az alkalmazottak szociális helyzetét, a méltányosság helyett az esetek többségében az döntött, hogy korábban ki kinek dolgozott. Többen állítólag azt is fontolóra vették, hogy munkaügyi bírósághoz fordulnak az ügyben.
Index
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat 4 hónapja
- Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP 5 hónapja
- MSZP: növelni kell az "alapjövedelem-szintű" támogatásokat 5 hónapja
- A garantált megélhetési minimum bevezetését javasolja az MSZP 5 hónapja
- Új életpályamodell, új nyugdíjrendszer kellene a rendvédelmi dolgozóknak 6 hónapja
- Európai minimális bért, azaz 330 ezer forintot adna havonta az MSZP 6 hónapja
- 350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt 9 hónapja
- Listát készít a kormány a nélkülözhetetlelen állami munkakörökről 10 hónapja
- Még pár napig módosítható a felvételi sorrend 11 hónapja
- Az átlagnál magasabb emelést javasolnak az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek 12 hónapja
- Ingyenes online pályaorientációs felület segíti a továbbtanulást 13 hónapja