350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt
Az MSZP egy olyan módosítást is kezdeményez, ami a vendégmunkások alkalmazására vonatkozik.
Az MSZP az emberek megélhetési biztonsága érdekében terjeszt be javaslatokat az Országgyűlésnek az őszi ülésszakon, így a minimálbér 350 ezer forintra emelését is kezdeményezni fogja - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken az ózdi kihelyezett frakcióülésről beszámolva. Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán Miskolcról közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, javasolni fogják az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását, a nyugdíjak valós inflációval történő emelését. Kezdeményezni fogják, hogy azoknál a cégeknél, ahol vendégmunkásokat alkalmaznak, legyen kollektív szerződés, hogy ne kerüljenek a magyar munkavállalók hátrányosabb helyzetbe - ismertette.
Az ellenzéki politikus közölte, nagyon fontosnak tartják, hogy Magyarország "le tudja hívni a neki járó közel 10 ezer milliárd forintos uniós forrást". A kormány teljesítse az Európai Unió követeléseit: ne lopja el az uniós pénzeket, garantálja a magyar igazságszolgáltatás, valamint az egyetemek függetlenségét - hangoztatta.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja