Csaknem 30 új munkahelyet hoz létre Székesfehérváron egy konténergyártó
Több mint 500 millió forintból növelte gyártókapacitását a Continest Technologies Zrt. Székesfehérváron, az új üzemcsarnokban medikai konténereket gyártanak majd - közölte a cég.
Az összecsukható konténerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalat medikai konténergyártó kapacitása a korábbi háromszorosára nőtt a fejlesztésnek köszönhetően, a gyárterület pedig 1000 négyzetméterrel, közel 5500 négyzetméterre bővült. A beruházás révén év végéig 26 új munkahely jön létre.
Az 541 millió forint összköltségű projekt megvalósítására 433 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek, amely a gyárterület növelése mellett sík- és csőlézer, targonca, fúró-marógép, hajlító gép, szalagfűrész, csavarkompresszor, illetve hegesztőgépek és hegesztő füstelszívók beszerzését tette lehetővé.
A Continest 2020 őszén indította el medikai üzletágát, a ContiMedet, termékeik jelenleg is a világ több pontján teljesítenek szolgálatot, többek között a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is. Az árbevétel közel 90 százaléka exporttevékenységből származik. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2020-ban 821 millió forint nettó árbevételt és hétmillió forint nyereséget realizált.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Így lesz 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja
- Hat éves mélyponton van a kkv-k beruházási szándéka 6 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Miskolcon 6 hónapja
- A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre 6 hónapja
- Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet 6 hónapja
- Új munkahelyek: húszmilliárd forintos beruházást hoz a Stellantis 7 hónapja