Bűnösnek vallotta magát az Interpol korábbi igazgatója
Bűnösnek vallotta magát csütörtöki tárgyalásán az észak-kínai Tiencsin bíróságán az ellene felhozott korrupciós vádakban Meng Hung-vej, az Interpol korábbi elnöke - írja a China Daily angol nyelvű kínai pártlap.
Az Interpol volt elnöke ellen mintegy 14,5 millió jüan (605 millió forint) kenőpénz elfogadása miatt emeltek vádat hazájában, ahol menesztették a közbiztonsági tárca miniszterhelyettesi tisztjéről, és kizárták a Kínai Kommunista Pártból (KKP).
A KKP fegyelmi bizottsága márciusban kiadott közleménye úgy fogalmazott: Meng a befolyását kihasználva igyekezett fenntartani családja pazarló életmódját, hatalmával visszaélve szerzett állást a feleségének, és hatalmas mennyiségű vagyontárgyat fogadott el másoktól, amikért cserébe előléptetések, áthelyezések és céges ügyletek előmozdításában nyújtott segítséget.
A lyoni rendőrség tavaly októberben nyomozást indított Meng eltűnése ügyében, ugyanis felesége bejelentést tett azt követően, hogy több mint egy hétig nem hallott a Kínában tartózkodó férjéről. Az utolsó üzenet, amit Meng a feleségének küldött, egy kést ábrázoló kép volt, mely az asszony szerint azt jelenthette, hogy férje veszélyben érezte magát. Meng felesége politikai menedékjogot kapott Franciaországban, és azt állítja, férjét politikai okokból állították félre.
Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen, ennek keretében azóta több mint másfél millió köztisztviselőt büntetettek meg. A közvélemény által kedvezően fogadott kampány azonban sokak szerint gyakorta eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálata 3 hónapja
- Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói 3 hónapja
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 4 hónapja
- Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték 4 hónapja
- Elítélték a dél-koreai férfit, aki egy targoncával majdnem megölette munkatársát egy magyar gyárban 4 hónapja
- Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők 4 hónapja