Beomlott egy aranybánya, több mint 70 bányász vesztette életét
Több mint 70 bányász életét vesztette Mali délnyugati részén, miután rájuk omlott egy aranybánya szabályellenesen ásni próbált alagútja - erősítette meg szerdán az ország kormányzata.
A múlt pénteki baleset 73 halálos áldozatot követelt, az alagút beomlása idején több mint 200 ember dolgozott a területen – írta a helyi sajtó, és az adatokat megerősítette az ország bányászati főigazgatóságának egyik vezetője.
„A munkások a szabályok betartását mellőzve vájtak ki folyosókat” – mondta el a bányászati tárca szóvivője, hozzátéve, hogy a halálos áldozatok száma még növekedhet.
A minisztérium csütörtökön küldöttséget indít Kangra régióba a baleset részleteinek felderítésére.
A minisztérium adatai szerint 2023-ban nagyjából 6 tonna aranyat termeltek ki Mali kisipari módszerekkel kiaknázott bányáiban.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Kontár volt a kivitelező, meghalt a munkás 5 hónapja
- A munkabalesetben meghaltak száma Magyarországon, 2000-2022 5 hónapja
- 90 cm átmérőjű csövön keresztül húzták ki a munkásokat 6 hónapja
- Jócskán visszaesett a munkabalesetek száma tavaly 10 hónapja
- Megözvegyült, kollégái pedig összedobtak neki 100 nap szabadságot, hogy a gyerekeivel lehessen 2 éve
- Eddig hat munkás vesztette életét a sziléziai bányaszerencsétlenségben 2 éve
- Gyász a munkahelyen: Segít-e, ha a munkába temetkezünk? Korinna története 3 éve
- Évente százezrek halnak bele a túlórákba 3 éve
- Évente egy kisvárosnyi ember szenved munkabalesetet Magyarországon 3 éve
- Leállítják a kitermelést tizenkét sziléziai szénbányában 4 éve
- Gyászkommunikáció a szervezetekben 5 éve