kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Évente százezrek halnak bele a túlórákba

Több százezer ember hal bele a túlórákba évente - derül ki a WHO és az ENSZ Munkaügyi Szervezete, az ILO közös tanulmányából. Ez az első olyan globális elemzés, ami a túlórákat a halálozással és egészségkárosodással összefüggésben vizsgálta.

WHO ILO túlmunka-

A jelentés megállapítása szerint 2016-ban a sok munka közvetlen hatásaként kialakuló betegségekbe 745 ezren haltak bele világszerte: stroke-ban 398 ezer, szívbetegségben pedig 347 ezer ember hunyt el, mert legalább 55 órát dolgozott egy héten. 

2000 és 2016 között a hosszú munkaidő miatti halálozás a szívbetegségek esetében 42 százalékkal, a stroke esetében 19 százalékkal nőtt. A Délkelet-Ázsiában és a nyugat-csendes-óceáni régióban élők a leginkább érintettek.

Ez a trend ráadásul a WHO szakemberei szerint a koronavírus-járvány miatt még rosszabb irányt vehet. Ha valaki legalább 55 órát dolgozik egy héten, annak 35 százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy stroke alakuljon ki szervezetében és 17 százalékkal jobban veszélyezteti a szívbetegség általi halál, mint azokat, akik csak 35-40 órát dolgoznak hetente. Az Egyesült Királyságban például megállapították, hogy a járvány alatt a karantén miatt otthonról dolgozók átlagosan hat óra nem fizetett munkával dolgoztak többet egy héten, mint korábban.

A rengeteg munka miatt kialakuló egészségügyi komplikációk a férfiakat és a legalább középkorúakat veszélyeztetik elsősorban. Sokszor az áldozatok csak évtizedekkel azután az időszak után halnak meg, amikor túl sokat dolgoztak - mutat rá a jelentés.

Azok, akik túl sokat dolgoznak, a WHO becslése szerint a világ népességének mintegy kilenc százalékát teszik ki.

Fotó: unsplash.com
 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk