Bajban a pályakezdők: nem szívesen alkalmazzák most őket a cégek
Ma kezdődik az őszi állásbörze a Műegyetemen, ahol a múlt évhez képest harminc százalékkal csökkent a kiállító cégek száma, így pályakezdőként most a korábbinál is nehezebben lehet betörni a munkaerő-piacra. A legkeresettebbek a villamosmérnökök, őket követik az informatikusok és a gépészmérnökök.
A felmérések szerint az idén többen jelentkeznek kevesebb munkahelyre. A Pannonjob munkaerő-közvetítő cég feleannyi állásajánlattal érkezik, mint tavaly - mondta Molnár Attila ügyvezető igazgató-helyettes. Mint mondta, pályakezdőként már a korábbinál is nehezebb betörni a munkaerő-piacra, mert erős a konkurencia, hiszen a válság miatt sok olyan ember is elvesztette az állását, akinek már van néhány év tapasztalata.
A Siemens most először konkrét állásajánlat nélkül érkezik a börzére. Mint Farkas Szilvia kommunikációs igazgató közölte, arra törekszenek, hogy megtartsák saját munkavállalóikat, így az állásbörze inkább csak a kapcsolattartás és az ismerkedés terepe lesz idén.
MR1 Kossuth Rádió/VG Online
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Bérszámfejtést illető változások a gyakorlatban vagy, ahol a naprakész tudás a precizitás egyik kulcsa! 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja
- A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre 3 hónapja
- Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja