Arab atomszakembereket képezhetnek Pakson
A nukleáris ipar területén felhalmozott magyar tapasztalatok hasznosításáról, elsősorban a szakemberképzésben rejlő együttműködési lehetőségről volt szó az Arab Üzleti Klub (Arab Business Club) elnökének a paksi atomerőműben tett pénteki látogatásán.
Az Egyesült Arab Emírségekben jelenleg két atomerőművi blokk építése folyik, és további ötöt terveznek. A helyi vállalkozások az atomerőművi technológia területén még nem rendelkeznek tudással, jártassággal.
Az Arab Business Club elnöke úgy vélekedett, Magyarország óriási tudásra, tapasztalatra tett szert az atomenergia alkalmazásában, és erre az arab országok is számítanak.
Hozzátette, látogatásának a tapasztalatszerzés a célja. Szeretné feltérképezni a szakmai, tudományos együttműködési lehetőségeket Magyarország és az arab országok között.
Kovács Pál államtitkár kiemelte, hogy folytatódhat az a program, amelyben Magyarország vietnami szakemberek képzését vállalta. Az oktatás, a kutatás-fejlesztés területén vállalhat a paksi atomerőmű fontos szerepet.
Az arab atomerőművek leendő szakemberei az egyetemi alapképzést más országokban már megkapták, Magyarországon szakmai gyakorlaton, munkahelyi tréningen vehetnének részt.
A tárgyalások a témában előrehaladottak, ha eredményesen zárulnak, nagy létszámú szakemberképzés indulhat, hiszen hét blokk üzemeltetéséhez jelentős létszám kell. Szaúd-Arábia esetében még ennél is nagyobb kapacitásról, szakemberigényről van szó - jegyezte meg az államtitkár.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 4 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben 6 hónapja
- Így segíthet a mesterséges intelligencia a túlhajszolt pedagógusoknak 6 hónapja
- Itt van az ősz, itt van újra - Toborzásra vagy elbocsátásokra készül a nemzetközi munkaerőpiac? 9 hónapja
- A vártnál kevésbé nőtt az amerikai dolgozók jövedelme 9 hónapja
- Így változott a foglalkoztatás augusztusban az Egyesült Államokban 9 hónapja