A Pannon vállalja a legjobban a társadalmi felelősséget
Az idei évben indult a Braun & Partners Network által, nemzetközi partnerek támogatásával kidolgozott globális Good CSR 2008 program, melyhez a Pannon is csatlakozott.
November 5-én, szerdán mutatták be a Művészetek Palotájában azt a Good CSR 2008 program keretében létrejött összefoglaló kötetet, mely 25 hazai vállalat CSR-jelentését mutatja be rövidített formában. A jelentés a nemzetközileg legelterjedtebb jelentéstételi rendszer, a GRI (Global Reporting Initiative) elveit követi. Ily módon hiteles és egységesített kommunikációs platformot biztosít arra, hogy a cégek összehasonlítható formában jelenítsék meg vállalati felelősségvállalási tevékenységüket. A jelentések ugyanakkor arra is lehetőséget adnak, hogy a vállalatok széles körben népszerűsítsék a felelősségvállalás ügyét, valamint megosszák egymással hasznos gyakorlati tapasztalataikat. A Pannon jelentése alapján a felelősségvállalás irányításában bizonyult a legjobbnak a 25 magyarországi vállalat között.
"Stabil és tervezhető üzleti fejlődés ma már nem képzelhető el a CSR menedzsment és az ezt megjelenítő, összehasonlítható és nemzetközi standardokra épülő jelentés nélkül. Az átláthatóság jelentősen hozzájárul egy vállalat pozitív megítéléshez, és fontos fokmérője a felelős vállalatirányításnak" - mondta Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója. A Good CSR szakmai zsűrijében Adriány Kincső, a Hungarian Business Leaders Forum ügyvezető igazgatója, Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója, valamint Bálint Viktor, a Sanoma Budapest Zrt. lapigazgatója vett részt.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Fákat ültetett a Nexon a Szentendrei Skanzenben 2 hónapja
- A hibrid munkarend növeli a nemek és társadalmi csoportok közötti egyenlőséget 2 hónapja
- Elfogyott a magyar munkaerő? Főszerepben a toborzás! 3 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Béremelést kapnak a fizikai dolgozók a B. Braun gyöngyösi üzemében 4 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- Emberi erőforrás tervezés 2024-re, avagy "hass, alkoss, gyarapíts" 6 hónapja
- Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá 6 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Így biztosítja szakember-utánpótlását a MOL 8 hónapja