Béremelést kapnak a fizikai dolgozók a B. Braun gyöngyösi üzemében
Az orvostechnikai eszközöket előállító vállalat Magyarországon 2600 főt foglalkoztat.
A B. Braun orvostechnikai eszközöket előállító gyöngyösi gyárában legnagyobb létszámban dolgozó szerelék-összeállítók bruttó alapbére 13 százalékkal emelkedik annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet kedden írt alá a vállalatcsoport vezetése a szakszervezetek képviselőivel. Horn Péter, a B. Braun Medical Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az érintett munkatársak jövedelme az alapbér-emelésen felül bónuszokkal, prémiumokkal és SZÉP-kártyával egy teljes, ledolgozott hónapra vetítve januártól meghaladja a bruttó 620 ezer forintot, ami éves szinten 16 százalékos bérnövekedés. Jelezte: a dolgozók reálkeresetét is számottevően növelő bérfejlesztést a sikeresen zárt 2023-as év tette lehetővé.
A B. Braun 64 országban működő több mint 300 leányvállalata összesen mintegy 65 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon 2600-an dolgoznak, Németország mellett ezen a piacon a legszélesebb a tevékenységi kör, hiszen a gyöngyösi gyártóbázis mellett a hazai dialízis-kezelések 40 százalékát biztosító, 2500 beteget ellátó országos művese-hálózatot és 130 fős szoftverfejlesztő részleget is működtetnek. A magyar szakemberek végzik a teljes vállalatcsoport művese-technológiájához kapcsolódó szoftverek és a cég által gyártott infúziós pumpák bizonyos szoftver-elemeinek fejlesztését - tájékoztatott az ügyvezető igazgató.
Jelezte: tavaly óta saját állományú magyar munkatársaik mellett Fülöp-szigeteki bérelt munkaerő is dolgozik Gyöngyösön. Azért döntöttek foglalkoztatásuk mellett, mert az elmúlt időszak intenzív létszámbővítési igényét a regionális munkaerő-kínálat nem volt képes megfelelően lefedni. Az eseményen kiadott sajtóanyag szerint a B. Braun gyöngyösi gyára 1700 embernek ad munkát.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja