A munkavállalók közel háromnegyede a munkahelye bizonytalansága miatt stresszel
A dolgozók fele úgy érzi nem kezelik megfelelően a stresszt a munkahelyén. 72 százalék azért feszült, mert félti az állását, a dolgozók 66 százalékával szemben túlzott elvárásokat támaszt a munkahely, 59 százalékuk pedig megalázásnak, zaklatásnak van kitéve, derül ki az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség adatai alapján.
Mindez kiégéshez, szorongáshoz és depresszióhoz vezethet, ami olyan tünetekkel jár, mint a magasvérnyomás, hát- és gyomorfájás, alvási problémák.
A munkavállalók 72 százaléka munkahelyének bizonytalansága miatt feszült, a dolgozók 66 százalékával szemben túlzott elvárásokat támaszt a munkahely, a munka mennyiségének tekintetében, vagyis túl vannak terhelve, 59 százalékuk pedig megalázásnak, zaklatásnak van kitéve.
A cégek és a menedzserek 79 százaléka úgy látja, hogy a stressz gondot jelent a munkahelyen, de mindössze 30 százaléknak van rá kezelési technikája, a nagyobb munkáltatók közül 40-50 százaléknál van valamilyen intézkedési protokoll, ez a kisebb cégeknél csak 20-30 százalékos arány.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Így változott a munkabalesetek száma Magyarországon 1990 és 2022 között. Teljes cikk
Így változott a munkabalesetek és halálos munkabalesetek száma 2002 és 2022 között Magyarországon a KSH adatai szerint. Teljes cikk
Így változott 1990 és 2022 között a munkabalesetben elhunyt, megsérült dolgozók száma. Teljes cikk
- Forró téma a dolgozók mentális egészségmegőrzése: tippek 2 hete
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja