A közlekedési dolgozókon a sor a franciaországi sztrájkhullámban
Újabb sztrájkhullám kezdődik Franciaországban tiltakozásul a vitatott munkajogi reform ellen: keddtől a közlekedésben dolgozók próbálják meg rábírni a kormányt a törvény visszavonására.
"Nem fogjuk az embereket megakadályozni abban, hogy eljussanak a mérkőzésekre, de ehhez az is kell, hogy a kormány akarjon tárgyalni. Minden a kormány kezében van" - mondta Philippe Martinez, a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT vezetője.
A párizsi régióban csütörtöktől lehetnek közlekedési a gondok, a metró és a helyi közösségi közlekedésben dolgozók ugyanis a CGT felhívására határozatlan idejű sztrájkba lépnek. A törvénytervezet visszavonása mellett fizetésemelést is követelnek. A harmadik legjelentősebb szakszervezet, a Sud pedig az Európa-bajnokság kezdetére tervez határozatlan idejű munkabeszüntetést a fővárosi tömegközlekedésben.
A légi irányítók péntektől vasárnapig hirdettek belső vállalati követelések miatt sztrájkot. A kikötői dolgozók pedig szintén a CGT felhívására 24 órás munkabeszüntetéssel csütörtökön követelik a munkajogi reform visszavonását.
Manuel Valls miniszterelnök vasárnap megismételte, hogy a kormány végigviszi a reformot, amellyel rugalmasabbá kívánja tenni a munkaerőpiacot abban a reményben, hogy ezzel csökkentheti az egy évtizede 10 százalék felett stagnáló munkanélküliséget.
A végrehajtó hatalom nem titkoltan az elmúlt öt év legnagyobb tiltakozási hullámának kifulladásában bízik, miközben egyre több kormánypárti képviselő kéri nyilvánosan az államfőtől, hogy módosítson a reform legvitatottabb pontján, amely a munkaidő meghatározására vonatkozik.
Franciaországban hivatalosan 35 órás a munkahét, de a munkavállalók a gyakorlatban többet dolgoznak, a 35 órán felül viszont túlórapénz jár vagy szabadnappal is kiváltható. Ennek szabályozásában és részleteiben eddig ágazatonként állapodtak meg a munkáltatói képviseletek a szakszervezetekkel. A kormány ezt a lehetőséget a törvényben a vállalatok szintjére helyezné át, amit a két legradikálisabb szakszervezet, a CGT és az FO nem támogat, miután a befolyásuk csökkenne, a munkavállalók pedig szerintük kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnének.
"A tét a reform alapgondolata. A szakszervezetiség, a baloldaliság és a francia társadalom tisztázásról van szó" - mondta Manuel Valls miniszterelnök vasárnap egy lapinterjúban. Hozzátette, hogy nem szeretne azoknak a politikusoknak a hosszú listájára felkerülni, akik a társadalmi ellenállás miatt adták fel a reformokat.
"Ha engedünk az utcának és a CGT-nek, mert rövid távon csak a 2017-es választásokra gondolunk, akkor semmi sem maradna meg" a reformból - tette hozzá.
A kormányfő ugyanakkor a tiltakozás kezdete óta először szombaton felhívta Philippe Martinezt, a CGT vezetőjét, aki ezt "jó jelként" értelmezte. A szakszervezeti vezető is egyetért abban, hogy a második passzus a törvény "gerince", amelynek visszavonását kérte ismételten vasárnap este.
"Ha a kormány azt mondja, hogy felfüggesztjük a parlamenti folyamatot, vitázunk, javítjuk a szöveget, akkor nem lesz probléma. Ezt kérjük a kezdetek óta" - mondta Philippe Martinez. A másik nagy szakszervezet, a reformpárti CFDT vezetője, Laurent Berger - akit szintén felhívott szombaton a kormányfő - viszont a második passzus megtartása mellett foglalt állás.
A Le Journal du Dimanche című hetilapban megjelent felmérés szerint a franciák 46 százaléka a törvény visszavonását, 40 százaléka a módosítását szeretné, s csak 13 százalék gondolja azt, hogy nem kell hozzányúlni.
A törvény szenátusi vitája június 14-én - a labdarúgó Európa bajnokság alatt - kezdődik, a szakszervezetek aznapra hirdettek ismét országos tiltakozónapot, egy hatalmas nagygyűléssel Párizsban. Elemzők szerint a kormány várhatóan a szenátusi vitában, majd a végső elfogadást megelőző újabb nemzetgyűlési szavazás előtt módosítani fog a törvényen, de a folyamatot felfüggeszteni nem áll szándékban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 6 hónapja
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 6 hónapja
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 8 hónapja
- Hogyan készülhet fel HR szakemberként napjaink kihívásaira? Aktuális témák a XX. Munkajogi Konferencián! 9 hónapja
- Indiai sofőrök áradatával riogat a Mi Hazánk 1 éve
- Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések 1 éve
- Az utolsó francia olajfinomítóban is felfüggesztették a nyugdíjreform miatti sztrájkot 1 éve
- Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Újrakezdik a gördülő sztrájkot a párizsi hulladékszállítók 1 éve
- Erőszakba fordult tiltakozások Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt 1 éve