A japán cégek köszönik, de nem kérnek a női vezetőkből
Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke szerint szemléletváltásra van szükség a vállalatoknál, hogy több női vezető legyen. Ezért áprilistól magasabb képzési támogatás és kötelező kvóták jöhetnek a nagyvállalatoknál és az államigazgatásban - írja az Index.
Abe Sinzó miniszterelnök két éve tűzte ki célul, hogy legyenek náluk is női vezetők is. Kevés, mindössze a vezetők 8 százaléka nő az oirszágban, ami még 22 százalékos világátlaghoz képest is elég elmaradott arány. A japán nők 70 százaléka az első gyerek megszülése után több mint egy évtizedig nem tér vissza a munkaerőpiacra.
A kormány célja az volt, hogy a női vezetők arányát felsegítsék 2020-ra 30 százalékra. Ezért anyagi támogatást ígértek azoknak a cégeknek, akik szerveznek egy harminc órás tanfolyamot a dolgozóiknak a nemi egyenlőség jelentőségéről. Az első évben azonban egyetlen cég sem érdeklődött a támogatás iránt. Ezért áprilistól magasabb képzési támogatás és kötelező kvóták jöhetnek a nagyvállalatoknál és az államigazgatásban
Világgazdaság/Index
A kormány célja az volt, hogy a női vezetők arányát felsegítsék 2020-ra 30 százalékra. Ezért anyagi támogatást ígértek azoknak a cégeknek, akik szerveznek egy harminc órás tanfolyamot a dolgozóiknak a nemi egyenlőség jelentőségéről. Az első évben azonban egyetlen cég sem érdeklődött a támogatás iránt. Ezért áprilistól magasabb képzési támogatás és kötelező kvóták jöhetnek a nagyvállalatoknál és az államigazgatásban
Világgazdaság/Index
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Bocsánatot kért a Baidu PR-vezetője a túlhajszoltság dicsőítéséért
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Ekkora a nők bérhátránya az EU-tagállamokban 3 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 3 hónapja
- A mesterséges intelligenciát a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolására kell használni 3 hónapja
- A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni 3 hónapja