"A fiatalok motiváltságán kell változtatnunk"
Bogsch Erik, a Richter Gedeon elnök-vezérigazgatója arról beszélt interjújában, hogy az innováció hogyan indíthatja újra útnak Magyarországot, és ebben milyen szerepe van a tudományos alkotóműhelyeknek. A szakember szerint a következő évek innovációs kitörési pontja az informatika és a gyógyszerkutatás.
Bogsch Erik szerint a külföldi és a hazai fiatalok közötti legszembeötlőbb különbség motiváltságukban van, ebben javulnunk kell. Kiemelte, hogy a természettudományos oktatás romlott az utóbbi években, kevés az elkötelezett oktató, sokan külföldön keresnek boldogulást, s így kevesebb a jó, itthon maradó ötlet is. Szerinte tévhit, hogy sok a jó ötlet. " Egy ötlet akkor jó, ha megvalósítható" - állítja. Meggyőződése, hogy néhány alkotóműhelyt kiemelten kellene kezelni, erkölcsileg és anyagilag egyaránt, és ezek mintegy szigetként jelentenének kitörési pontot a tehetségek számára.
Az innováció üzleti hatásaival kapcsolatban Bogsch úgy véli, hogy egy cég életében a kisebb innovációk csoportja sokszor felülmúlja egy nagy átütő innováció hatását. Úgy véli a sikerhez három dologra is szükség van, fókuszálásra, kitartásra és arra, hogy higgyünk abban, amit csinálunk. Az innováció során nem elhanyagolható a pénzügyi és marketing innováció szerepe sem, igaz, többnyire ezek is valamilyen természettudományos eredmény piacra lépését segítik elő.
A szakember a következő évek innovációs kitörési pontjának az informatikát és a gyógyszerkutatást véli, amelyben Magyarországon is jelentős kihasználható lehetőségek vannak, de Bogsch Erik jelenleg úgy érzi, hogy Kelet-Európa és Magyarország egyre inkább versenyhátrányba kerül más régiókhoz, országokhoz képest. Az EU sem ad elég dinamikát az innovációnak, a pályázati rendszer túl bonyolult, igaz, a kutatók így sem tehetik meg, hogy ne próbáljanak meg minden lehetőséget.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- "Európában minden adott ahhoz, hogy megnyerjük az MI-csatát" 2 hónapja