500 fő foglalkoztatását tervezik az új budapesti szolgáltatóközpontban
Szolgáltatóközpontot hozott létre Budapesten a brit Computacenter Plc., a befektetés értéke mintegy 1,2 millió euró, csaknem 360 millió forint.
A központban induláskor 50 magyar, több nyelven beszélő munkavállalót alkalmaznak, akik számát 2015 végére 250-re kívánnak növelni. Ezt követően pedig a tervezett létszám várhatóan tovább nő, és eléri az 500 főt, ami további 1,2 millió eurós befektetést jelent majd.
Az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó brit cég múlt évi árbevétele 3,5 milliárd euró, több mint 100 milliárd forint volt.
Mike Norris, a szolgáltató központ átadását megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a cégnek 14 ezer alkalmazottja van szerte a világban. Közülük 4 ezren foglalkoznak távoli elérésű, telefonos szolgáltatás nyújtásával. A budapesti iroda munkája "élesben" a jövő hét hétfőjén kezdődik meg.
A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: a cég árbevételének mintegy 32 százalékát teszik ki a különböző szolgáltatásokból, például az adatközpontok működtetéséből származó bevételek. A fennmaradó bevételi hányadot a hardver- és szoftvereladások adják.
A cég választása a most átadott iroda működtetésére azért esett Budapestre, mert a magyar munkaerő jól képzett, sokrétű a technológiai tudása és több nyelvet is ismernek a dolgozók - közölte. Ez utóbbi volt az egyik legfontosabb szempont. Mindezt figyelembe véve, ezért is várható a budapesti iroda bővítése. A tervek szerint 2015 végére a cég budapesti szolgáltató központjában már 250-en dolgoznak.
Berényi János az MTI-nek a többi között elmondta: tavaly sikeres évet zárt a HITA. A múlt évben, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közreműködésével, mintegy 1,2 milliárd euró külföldi befektetés érkezett Magyarországra, szemben az 2012-es 700-800 millió euróval szemben. A 2013-as mintegy 360 milliárd forintos, a HITA által támogatott befektetések nyomán mintegy 7 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.
Emellett a HITA exportfejlesztési tevékenysége is jelentős - mondta Berényi János. A hivatal a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) is segített a piacra jutásban. Hozzátette, azoknak a cégeknek, amelyeket a HITA segített a külpiacokra való jutásban, tavaly mintegy 420 millió euró többletbevétele volt.
Ezt a teljesítményt az idén szeretné a HITA legalább megismételni, illetve azon dolgozik, hogy az említett bevételek a lehetőség szerint növekedjenek - mondta a HITA elnöke.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén 2 hete
- Mr. Irrelevant és társai: mit tanulhat a HR az amerikai foci állásbörzéjéből? 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja