500 ezerrel több munkavállalóra lesz szükség 2030-ra
Ipari alapú gazdaságot épít Magyarország a feldolgozóiparra koncentrálva - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter Az év felelős foglalkoztatója 2023 pályázat díjátadó rendezvényén. A fejlesztésekhez persze munkaerőre is szükség van, 2030-ra 500 ezerrel több munkavállalóra, mint jelenleg - fejtette ki Nagy Márton.
Nagy Márton ismertette, a közvetlen működőtőke (FDI) beáramlásának köszönhetően 2030-ra az export GDP-arányos mutatója a jelenlegi 70-ről 100 százalékra nőhet, így Magyarország a feldolgozóipari nyitottság alapján a világ élmezőnyébe léphet. A miniszter emlékeztetett: a munkán alapuló gazdaságban nem a segélyeken, hanem munkahelyek teremtésén van a kormányzati hangsúly, azon, hogy mindenkinek a munkán keresztül legyen jövedelme. Sok olyan kihívás van az ország előtt, amelyben számítanak a vállalkozókra - mondta, hozzátéve, hogy a kormány pedig azokon az infrastrukturális fejlesztéseken dolgozik, amelyekkel Magyarország továbbra is ki tudja szolgálni a vállalkozásokat.
A miniszter elmondta, hogy a bejelentett beruházások 80 százaléka ahhoz az új struktúrához kapcsolódik, amely az elektromotorok, akkumulátorok, napelemek, töltőállomások, töltési lehetőségek előállítását, fejlesztését célozza. "Ez az új iparág, és aki ebben a vezető lesz, azé a siker. Erről szól a geopolitikai háború is" - fűzte hozzá.
A kormánynak és a vállalkozási szektornak három feladata van: a 2030-ra másfélszeresére emelkedő, főleg az áramfogyasztásban megjelenő energiaigények kiszolgálása, a munkaerőigények kielégítése, valamint az infrastruktúra fejlesztése - hangsúlyozta.
Nagy Márton arról is beszélt, hogy Magyarország "kikerült az energiacsapdából", intenzív energiagazdaságot épített, amelynek a legfontosabb pontja az energiabiztonság megteremtése. Kiemelte, hogy az országnak a zöld energiára "kell fogadnia", amelybe beletartozik az atomenergia is. "Paks II-t meg kell építeni, és minden házra, minden gyárra napelemet kell rakni" - mondta, hozzátéve, hogy ehhez a kormány minden támogatást megad. A megtermelt energia tárolásához további fejlesztésekre, beruházásokra lesz szükség - mondta, és felidézte, hogy az Eurostat jelentése szerint az ipariáramárak az EU-n belül Magyarországon a legmagasabbak, amelynek okai között a vállalatok fix szerződéseit, a magas szabályozói terheket említette, valamint, hogy kevés szereplővel lehet szerződni. Ha nagyon magas áron kapják a vállaltok az energiát, az versenyképességi problémákat okoz, ezért hálózatfejlesztéssel biztosítani kell az áramot és a termelői kapacitásokat az áram árának versenyképessé tételéhez - mutatott rá. Az energiatúltermelést ipari méretű tárolókapacitások kiépülésével lehetne hatékonyabban hasznosítani - mondta, megemlítve a BESS (Battery Energy Storage System) rendszereket, amelyeknek kiemelt szerepe van a zöld átállásban, és használatuk az áramszolgáltatások árait is jelentősen csökkentené.
A fejlesztésekhez persze munkaerőre is szükség van, 2030-ra 500 ezerrel több munkavállalóra, mint jelenleg - fejtette ki Nagy Márton. "Munkanélküliség Magyarországon nincs, aki akar, az tud dolgozni teljes foglalkoztatottságban" - hangsúlyozta. Hozzátette: az embereket kell rábírni arra, hogy dolgozzanak, és megfelelő kompetenciával kell őket ellátni. A miniszter hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy a kormány vendégmunkásokkal akarná feltölteni a munkahelyeket, hozzátéve, hogy bár vannak és lesznek is vendégmunkások Magyarországon, az ő foglalkoztatásukra vonatkozó átfogó törvény jelenleg előkészítés alatt áll. Ezzel szemben érdekesség, hogy az 500 ezres szám éppen egy másik kontextusban tűnt fel a HR Portálon egy nappal korábban: 500 ezer vendégmunkás is dolgozhat a közeljövőben Magyarországon.
A logisztikai és szállítmányozás jelenleg a GDP öt százalékát állítja elő, a cél hogy ez 10 százalékra emelkedjen - mondta a miniszter. Kiemelte: a magyar logisztikai és szállítási ágazat megerősítésének céljából a minimális szolgáltatási díjat, valamint az alvállalkozók számának maximálását vezeti be a közeljövőben a kormány, továbbá növelni fogják az ágazatban a gázolaj jövedéki adója visszatérítésének mértékét is.
Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg Az év felelős foglalkoztatója pályázatát, amelynek célja azon hazai munkáltatók elismerése, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Az eseményen a tavalyi és az idei nyertesek egymás után vehették át az elismeréseket. Az elismerést a kisvállalkozások kategóriában 2022-ben a Cubicfox Kft., a középvállalkozások között a Nagel Hungária Logisztikai Kft. nyerte el. A nagyvállalati I-es kategória győztese 2022-ben a Régió Játék Kft. lett, a nagyvállalati 2-es kategória első díját a Continental Automotive Hungary Kft. nyerte. A közszféra szervezetei között az Országos Mentőszolgálat kapta az elismerést. A 2022-es győztesek között szerepelt továbbá a kisvállalkozások kategóriájában a Búzavirág Alapítvány, a nagyvállalat kategóriában pedig a Pannon Gazdasági Hálózat.
A kisvállalkozások kategóriában 2023-ban a GranTOOL Kft. lett a győztes, a középvállalkozások között az IMS Connector Systems Kft. nyerte az első díjat. A nagyvállalatok I-es kategória győztese a FirstFarms Hungary Kft., a nagyvállalati 2-es kategóriában pedig idén is a Continental Automotive Hungary Kft. lett. Az egyéb gazdálkodó szervezetek kategória elismerését a Semmelweis Egyetem kapta.
MTI
fotó: freepik.com
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 1 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 1 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 4 hete
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 4 hete
- Megtartott munkáltatói ígéretek 4 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 4 hete
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja