kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Újra keressük „Az Év Felelős Foglalkoztatóit”

Egy jó szó, a folyamatos kommunikáció és visszajelzés kulcsfontosságú lehet kollégáink megtartásánál. A visszajelzés nemcsak munkavállalóinknál alapvető szükséglet, hanem a vezetőség és HR szempontjából is elengedhetetlen lehet. Ön vezetőként mikor ült le utoljára értékelni saját munkáját? Mikor gondolta végig sikereit? 2017 novemberében 63 pályázó képviselője büszkén ünnepelte eredményeit „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” díjátadón és szakmai konferencián.

63 cég 76 pályázati anyaga érkezett be tavaly, ami a független szakmai zsűri véleménye alapján is magas számú és minőségű volt, így az előre meghirdetett kategóriákon túl további két különdíjjal is elismertük az innovatív HR programokat. A tavalyi év sikerei, a munkáltatók visszajelzései megerősítették, a kezdeményezésre továbbra is szükség van. Az OFA Nonprofit Kft. 2018-ban már harmadik alkalommal hirdeti meg „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatot.

Az előző évekhez hasonlóan keressük az ország azon munkáltatóit, akik az emberi erőforrást vállalatuk központi értékeként kezelik, ezért megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében erőfeszítéseket is tesznek.

Úgy gondoljuk, hogy a felelős foglalkoztatás nem egy egzaktul megfogható fogalom, vagy stratégia, inkább a mindennapi gyakorlat: ide tartoznak a munka-magánélet egyensúlyt célzó intézkedések, a közösség és csapatépítés, a képzés, képességfejlesztés, tehetséggondozás, az egészségmegőrzésre és a munkahelyi környezetre irányuló tevékenységek is, ami cégenként eltérő lehet. Függ ez az állomány méretétől, összetételétől, a szervezet aktuális fejlődési szakaszától, sőt talán annak történetétől is.

Tulajdonképpen ez lehet a HR vagy a vezetés bármilyen olyan beavatkozása, ami a munkavállaló jó közérzetét, fejlődését szolgálja.

„Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjat idén az alábbi 5 pályázati kategóriában osztjuk ki, így mindenki saját versenytársi környezetében méretettheti meg magát.

1. kategória: Kisvállalkozások
2. kategória: Középvállalkozások
3. kategória: Nagyvállalatok I. ( 251-2000 fő közötti foglalkoztatott)
4. kategória: Nagyvállalatok II. (2000 fő feletti foglalkoztatók)
5. kategória: Közszféra szervezetei

A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2018-ban is képzési különdíjban részesíti a képzés/szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot. Idén első alkalommal van lehetőség a Restart-Up különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért.

A pályázat célja, programunk elsődleges feladata az ösztönzés. Az elmúlt években jelentkezők hangsúlyosan a nagyvállalati szektorból érkeztek, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások példái és jó gyakorlatai bizonyították be számunkra, hogy a felelős foglalkoztatás hozzáállás, kreativitás, szándék kérdése. Idén kiemelt cél a KKV szektor bátorítása. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a pályázati anyagokban nemcsak nagy költségvetésű és volumenű programok bemutatását várjuk, hanem bármely szervezet lehetőségeihez, fejlődési útjához igazodó HR eszközeinek, jó gyakorlatainak bemutatását.

Társaságunk pályázata - amely idén is térítésmentes - egy lehetőség arra, hogy megálljon, értékelje, újratervezze vagy elismerje cége vagy intézménye eredményeit. 2018 novemberében pedig ünnepélyes díjátadón és szakmai konferencián ünnepeljen velünk és a HR szakma azon előjáróival, akik részesei a fent említett szemléletváltásnak.

Pályázati benyújtási határidő

: 2018. október 10.

Díjátadó és szakmai konferencia

: Budapest, 2018. novembere
Bővebb információ és a pályázati dokumentáció itt érhető el.

Tekintse meg a 2017-es év pályázóit!

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018" elnevezésű pályázat, a GINOP 5.3.6.-17-2017-00001 „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” kiemelt projekt keretében valósul meg.

Nyitókép: OFA Nonprofit Kft.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk