1,4 milliárd forint jogdíjat kapnak a magyar és külföldi zenészek a jogvédő irodától
A legmagasabb összegű jogdíjat idén is magyar zenész kapja - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület.
Az egy évvel korábbinál valamivel kevesebb, 1,4 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvanháromezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Mint közölték, a 2020. évi, most lezárt zenei jogdíjfelosztás magában foglalja a rádiós-, televíziós sugárzási jogdíjakat, a háttérzenei jogdíjakat, az internetes felhasználást végző deezer által megfizetett jogdíjakat és a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazást.
A felosztott jogdíj öt százalékkal marad el a korábbi rekordévnek számító 2020. évi jogdíjfelosztástól, ennek oka, hogy a járványhelyzet miatt sokáig zárva voltak a zenefelhasználó boltok és vendéglátóhelyek. Az egyesület szerint azonban nem ez okozta a legnagyobb anyai veszteséget a zenészeknek, hanem az, hogy sokáig nem adhattak koncerteket. Mint írják, a legmagasabb összegű jogdíjat idén is magyar zenész kapja, sőt, az összes jogdíjat figyelembe véve a képzeletbeli dobogó harmadik helyén is magyar zenész áll.
A rádiós játszások alapján 2021-ben 1,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki, közel 58 ezer előadó részére. Tovább nőtt azoknak az előadóművészeknek a száma, akik több mint egymillió forintos jogdíjat kapnak, immár 95 ilyen zenész van. Ugyanakkor öt százalékkal csökkent a legmagasabb kifizetett jogdíj összege, mely így 6,5 millió forint volt. Nem változott a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó jogdíjának összege, mely összesen 40 millió forint volt. Az egy előadó részére kifizetett átlagos jogdíj összege 24 ezer forintról 23 ezer forint alá csökkent. A hangfelvételek háttérzenei felhasználására jelentősen hatott, hogy hónapokig zárva voltak a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, és a nem létszükségleti cikkeket áruló boltok.
Az EJI 120 millió elhangzás adatait dolgozta, amely alapján 26 ezernél is több előadóművész között 64 millió forint jogdíj került kifizetésre. A legmagasabb kifizetett jogdíj csaknem kétszeresére nőtt, összege meghaladta a kétmillió forintot, míg a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó már több mint tízmillió forintot kap. A meghosszabbított védelmi idejű jogdíjat az ötven évnél régebbi hangfelvételek után fizeti meg a kiadó. Ez azoknak jár, akik a kiadótól csak egyszeri díjazásban részesültek. A kifizetés 1100-nál is több, már kevésbé aktív előadó számára nyújt bevételt. Az összeg csak 41 esetben haladta meg a 100 ezer forintot.
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Alkotói ösztöndíjpályázatokat hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség 5 hónapja
- Mire kell figyelni az irodai színek és festéktípusok kiválasztása során? 5 hónapja
- Hogyan lesz valóban kutyabarát egy iroda? 6 hónapja
- Mitől függ a hőszivattyús fűtés ára? 6 hónapja
- Időtlen és elegáns megjelenés, ilyen a Hampton stílus 8 hónapja
- Egyre kihasználatlanabbak a budapesti irodák 8 hónapja
- Egyre több fiatal tehet szert sokrétű logisztikai ismeretekre 8 hónapja
- Megtörtént a Kutyabarát Munkahely Pályázat ünnepélyes díjátadója 9 hónapja
- Mivel járulhatunk hozzá a nyomtató hosszan tartó egészségéhez? 10 hónapja
- Hogyan rendezzünk be egy otthoni irodát? 10 hónapja