10 nap apasági szabadság jöhet Európában
Az első brüsszeli javaslatok a munka és a magánélet közötti egyensúly megerősítését hivatottak szolgálni. A program értelmében minden apa gyermeke születésekor 10 szabadnapot kaphatna.
Az első brüsszeli javaslatok a munka és a magánélet közötti egyensúly megerősítését hivatottak szolgálni. A program értelmében minden apa gyermeke születésekor 10 szabadnapot kaphatna. Emellett a szülők nem a gyerek 8, hanem 12 éves koráig kaphatnának összesen 4 hónap szülői szabadságot, és ez mindkét szülőnek járna, ami előmozdíthatná, hogy az apák is igénybe vehessék ezt a lehetőséget.
A javasolt jogszabály Európa-szerte feljogosítaná a legfeljebb 12 éves gyermekek szüleit és a gondviselőit arra, hogy rugalmas munkavégzési feltételeket - például csökkentett vagy rugalmas munkaidőt, illetve távmunkát - kérjenek a munkaadójuktól.
Az indoklás szerint az új szabályok célja, hogy a férfiaknak könnyebb legyen szülői, illetve gondviselői feladatokat ellátniuk, ezáltal emelkedjen a nők részaránya a munkaerőpiacon, s mérséklődjön a férfiak és a nők közötti különbség a foglalkoztatásban.
Brüsszelben kiadott közleményében a testület hangsúlyozza, hogy a szociálpolitika terén a legtöbb eszköz a tagállamok, a civil és a szociális szféra kezében van, a bizottság elsősorban jogszabályi és egyéb javaslatokkal igyekszik kijelölni a szerinte helyes irányt.
A jogszabálytervezeteken kívül a bizottság azt is bejelentette, hogy két konzultációt indít a szociális partnerek körében. Az első a munkaszerződésekre vonatkozó szabályok korszerűsítéséről szól, a másik pedig a szociális védelemhez való hozzáférésről.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete