Útmutató kismamáknak a gyermekek után járó ellátásokról
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tapasztalatai szerint nem biztosak az emberek a gyermekek után járó támogatásokkal kapcsolatos tudásukban. De az sem ritka, hogy a munkáltató a kismamát kéri meg, tájékozódjon a vonatkozó szabályokról.
A szakértő úgy véli, nem jellemző a jogszabályokkal való kifejezett szembeszegülés, azok elkerülése a vállalatok körében, kirívó esetként említette az a munkáltatót, aki rábeszélte a súlyosan fogyatékos, három éves gyereket nevelő anyát arra, mondjon fel, mert csak így tudják a szükséges új munkaerőt megbízási szerződés helyett státuszba felvenni. Az anya elfogadta az érvelést, és önszántából felmondott, ezzel gyakorlatilag aláírásával hitelesítette, hogy lemond a támogatásokról. A tájékozottság ezekben az esetekben rendkívül fontos, hiszen ha a szülő elfogad egy ilyen rossz kompromisszumot, utólag nem kérheti számon az elmaradt kedvezményeket - írja a Világgazdaság.
Hova fordulhatnak a kismamák a gyermekvállalással kapcsolatos ügyekben?
Az első biztos pont a védőnő, hiszen kötelező tájékoztatnia a szülőket, akik jó esetben kérés nélkül is megkapják a hivatalos tájékoztató füzetet, majd a szülést követően az állam informálja őket a babakötvényről, és más támogatási lehetőségekről. A kérdéseikre személyesen, telefonon vagy online is választ kaphatnak az SZMM ügyfélszolgálatán. Emellett minden, a témával kapcsolatos információ megtalálható a Minisztérium által kiadott tájékoztató kiadványban - hívja fel a figyelmet a szakállamtitkár.
Forgó Györgyné kiemelte a családtámogatási ellátás időben történő igénylését, mert ha elmulasztják, csak két hónapra visszamenőleg kaphatják meg azt. Az igénylést a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) kell benyújtani, szintén ez a szerv állapítja meg a GYES-t abban az esetben, ha az anya nem dolgozott a terhesség alatt.
A munkavállaló kismamák esetében egyszerű a helyzet, feltéve, hogy a munkahely egyben társadalombiztosítási kifizetőhely is. A biztosításhoz kötött juttatásokat (GYED, táppénz, GYES) ebben az esetben a munkáltató által kiadott foglalkoztatási igazolás alapján folyósítják, a kismamának tehát nem kell más intézményhez fordulnia. Fontos azonban tudni, hogy a munkahelyek ma már nem üzemelnek családtámogatási kedvezmény kifizető helyként, így a társadalombiztosításhoz nem kötődő ellátások, például a családi pótlék, és az anyasági támogatás igénybevételéhez a munkáltató helyett a kismamának kell eljárnia - áll a Világgazdaság anyagában.
Az ügyintézés tekintetében tehát az a legfontosabb, hogy az adott ellátás biztosításhoz kötött-e. Ha igen, az igényléshez a munkáltató közreműködésére is szükséges, ha nem, a szülők közvetlenül a Magyar Államkincstárral vehetik fel a kapcsolatot.
Ellátást érintő módosítások
2008-tól azok a 23 évnél fiatalabb középiskolások, akik nem egy háztartásban élnek a családi pótlékra jogosult személlyel, saját jogon is igényelhetik azt. A fokozott ápolást igénylő, önellátásra nem vagy csak részben képes gyerekeket nevelő szülő a GYES folyósítása mellett részösszegű ápolási díjat is igényelhet. Ugyanakkor viszont 2006-tól nem hosszabbítható meg méltányossági okból 14 éves korig a GYES folyósítása a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerekek esetében, a korhatár 10 év.
Életkezdési támogatás, vagyis babakötvény jár minden 2005. december 31. után született gyereknek. A MÁK a születést követő 18 munkanapon belül kincstári számlát nyit a baba részére, ahol az állami támogatásokat, és azok kamatait nyilvántartja.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 2 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja