Százmilliárd forintból tízezer Kárpát-medencei diákot képez az MCC
Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott.
Az MCC jelenleg kilenc, jövő ősszel pedig már 17 helyszínen biztosít képzési lehetőségeket. Terveik szerint a jövőbeli fejlesztésekkel 35 településen lesznek elérhetők határainkon innen és túl.
Az MCC jelenleg 2500 diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, számuk a következő években tízezer fölé emelkedik majd.
Hangsúlyozta: olyan ismereteket akarnak adni, amelyeket a fiatalok máshol nem kaphatnak meg, és kiemelte, hogy a régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítanak hallgatóik számára. Az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.
Szalai Zoltán kitért arra is, hogy az MCC már most kinőtte a jelenlegi infrastrukturális kereteket. Budapesti központjuk, az egykori munkásőrség országos főparancsnokságának épülete nem méltó egy országos tehetséggondozó intézményhez, azt el fogják bontani, és helyére új épületet emelnek. Emellett a fővárosban és vidéki városokban is patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket: a pécsi Tiszti Kaszinó, a miskolci Avas Szálló, és más helyszíneken is egy-egy város, közösség ikonikus épületei, melyek most üresen állnak.
A cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, és ezért tartják fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja
- Kiegészítők választása a masszázsmedencéhez 2 hónapja