Szabadság járványügyi helyzetben - a munkáltató és a munkavállaló lehetőségei, kötelezettségei
Az elkövetkező hetekben számos munkavállaló megy szabadságra, és lesznek közöttük, akik ezt az időt külföldön fogják eltölteni. 2020. július 15-től a kormány olyan járványügyi intézkedéseket rendelt el, amelyek a most szabadságra menő munkavállalókat is érinteni fogják, ennek megfelelően közvetett módon kihatnak a munkáltató működésére is.
A szakértő szerint mindenekelőtt célszerű leszögezni, hogy a munkáltató által előzetesen engedélyezett szabadságot a munkavállaló számára biztosítani kell. Amennyiben a munkáltató az előre engedélyezett szabadságot részben vagy egészben egyoldalú döntésével visszavonja, úgy a munkáltató köteles ennek teljes igazolt költségét viselni, vagyis a munkavállaló és családtagjai ezzel összefüggésben keletkezett teljes kárát megtéríteni. Ez érvényes abban az esetben is, amikor a munkáltató azért vonja vissza az előzetesen engedélyezett szabadságot, mert nem szeretné, ha munkavállalója piros vagy sárga besorolású országba menjen nyaralni.
Ha már elfogytak a munkavállaló szabadnapjai, viszont a leállások miatt a munkavállalót mégis „szabadságolni” kell, akkor a munkáltató vagy az állásidő szabályait alkalmazza, vagy pedig a munkavállalóval megállapodást köt fizetés nélküli, vagy fizetett távollétről. Ez utóbbi esetén a felek nincsenek kötve a munkaszerződésben meghatározott munkabérhez, de a munkavállaló számára legalább a jogszabályban meghatározott minimális bért biztosítani kell.
A munkáltató adhat ajánlást munkavállalói számára arra vonatkozóan, hogy ebben az évben a szabadságukat ne külföldön, hanem belföldön töltsék el. Amennyiben a munkavállaló mégis amellett dönt, hogy szabadságát külföldön tölti, úgy ezt a munkáltató még a piros besorolású országok esetén sem tilthatja meg, továbbá ezzel kapcsolatosan sem felmondást, sem pedig egyéb hátrányos következményt nem alkalmazhat.
„A járványügyi helyzetre tekintettel a munkáltató kötelezheti arra a munkavállalóit, hogy előzetesen tájékoztassák, amennyiben szabadságukat külföldön kívánják tölteni, megjelölve a célországot és az esetleges tranzitországokat is. Ezt többek között azért teheti meg, mert biztosítania kell az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzési körülményeket a többi munkavállaló esetében, a fertőzéses kockázatot a munkahelyen alacsony szinten kell tartania, illetve fel kell készülnie az esetleges karantén miatti helyettesítések megszervezésére is” - hívja fel a figyelmet dr. Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.
A munkáltató kötelezheti munkavállalóit arra is, hogy haladéktalanul tájékoztassák, amennyiben szabadságuk alatt vagy a visszaérkezéskor koronavírus-fertőzés tüneteit észlelik akár magukon, akár hozzátartozóikon, akár a velük közös háztartásban élők esetében. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, ha repülőjárat törlése, karantén, vagy egyéb járványügyi kényszerintézkedés miatt nem tudnak visszatérni, illetve az előre engedélyezett szabadság leteltét követően munkára jelentkezni.
Ha a visszatérést követően a munkavállalóval szemben karantén intézkedést rendelnek el, úgy a munkáltatónak a karantén tartamára betegszabadságot nem kell biztosítani, azonban a munkavállaló ezalatt az időszak alatt táppénzre jogosult. A táppénz és a munkabér közötti különbözetet ebben az esetben a munkavállaló nem tudja a munkáltatótól kérni. Ha a munkavállaló a karantén időtartama alatt is tud otthonról dolgozni, ilyen esetben a munkavállaló továbbra is a rendes munkabérét kapja a munkáltatótól.
Ha a munkavállaló piros vagy sárga besorolású országból tér vissza, akkor a karantént csak akkor tudja elkerülni, ha hoz magával külföldről két negatív tesztet, amit a visszautazás előtt legfeljebb öt napon belül végeztek el. Ha ilyen teszttel nem rendelkezik, akkor visszatértekor a karantén nem kerülhető el, csupán a tartama csökkenthető le. A karantén akkor oldható fel legkorábban, ha a munkavállaló szintén két negatív teszttel igazolja állapotát; a sárga országok esetében a karantén feloldása már az első negatív teszt bemutatásakor kérhető, a piros országok esetében viszont meg kell várni mindkét negatív tesztet a karantén feloldásához. A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos tesztek költségét augusztus 1-jétől a szabadságról visszatérő munkavállaló maga köteles viselni. A teszt elvégzésének költsége még akkor sem hárítható át a munkáltatóra, ha egyébként a munkáltatónak nyomós érdeke fűződne a karantén feloldásához, és az eredeti feltételek szerinti munkavégzéshez.
A szabadság leteltét követően, az ismételt munkába álláskor a munkáltató az alacsony fertőzési kockázat fenntartása érdekében további intézkedéseket is előírhat a munkavállalókkal szemben. Ilyen intézkedés lehet a soron kívüli orvosi vizsgálat elrendelése, további adatszolgáltatás vagy indokolt esetben teszt elkészíttetése. Ez utóbbi esetben a teszt elkészítését a munkáltató rendeli el, ezért annak a költségét a munkáltató viseli.
A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői aláhúzzák: a munkavállaló fenti nyilatkozatai a szabadság alatt látogatott országokról, az egészségi állapotról, minden esetben a munkavállaló személyes adatának, és ezen belül is egyes adatok esetében a munkavállaló egészségügyi adatának minősülnek. A munkáltató ezen adatokat a GDPR szabályai szerint köteles kezelni, és amennyiben már nem állapítható meg semmilyen jogcím azok megőrzésére, úgy köteles ezen adatok megsemmisítéséről gondoskodni.
Nyitókép: Juraj Varga from Pixabay
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése. Részletek Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME Részletek Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban. Részletek Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét. Részletek Jegyek
Felmerült a közelmúltban, hogy egy állásinterjún a jelölt beszélhet-e jogszerűen a jelenlegi munkáltatójánál kapott fizetéséről – mivel a... Teljes cikk
Az EU 2024. augusztus 1-jén hatályba lépett mesterséges intelligenciáról szóló rendelete ( az „AI Act”) a világ első átfogó szabályrendszere... Teljes cikk
Az őszi intenzív időszakban – különösen az ünnepek előtt – a munkavállalók többsége bizonyosan szembesül azzal a problémával, hogy... Teljes cikk
- BeneFit Prize díjas példaértékű gigavállalat: interjú Szalai Enikővel, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettesével 3 hónapja
- Fontos változás jön az apasági szabadságban 3 hónapja
- Extra fizetett szabadnap jár szeptember 2-án azoknak, akik kérik 5 hónapja
- Változás az apasági szabadság költségeinek visszaigénylésében 8 hónapja
- A brit szülők ötöde csak egy hetet bírna ki fizetés nélkül, ha gyermeke megbetegedne vagy megsérülne 8 hónapja
- Hogyan érdemesebb bejelentenem az újabb várandósságom a főnöknek? 8 hónapja
- Jogos a végkielégítés megvonása egészségügyi okokból? 9 hónapja
- Minden tizedik brit dolgozó korábban hagyja abba a munkát a jóidő miatt 9 hónapja
- Szabadnapot is vásárolhatnak a Schneider Electric munkatársai 9 hónapja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 10 hónapja
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 10 hónapja