kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Pánikrohamot kapott céges szülinapi buliján, mire kirúgták

Közel 150 millió forintnyi kártérítést ítélt meg a bíróság annak a férfinak, akinek kifejezett kérése ellenére szülinapi bulit szerveztek a munkahelyén, ő emiatt többször is pánikrohamot kapott, cége pedig végül kirúgta.

2019 augusztusában a Gravity Diagnostics irodai születésnapi bulit szervezett alkalmazottjának, Kevin Berlingnek, aki kicsit sem volt elragadtatva ettől. A férfi korábban már megkérte menedzserét, hogy ne tartsák meg a cégnél az ünnepséget, mert az gyerekkori traumák miatt pánikrohamot idéz elő nála.

Kevin valóban pánikrohamot is kapott, a buli utáni nap pedig bement dolgozni, mikor is kollégái nekiestek, amiért elrontotta az örömüket. Kevin ekkor újabb pánikrohamot kapott, ezért hazaküldték, pár nappal később pedig munkabiztonsági okokra hivatkozva elbocsátották.

Mivel igazságtalannak érezte a döntést, bíróságra vitte az ügyét, amely szerint a kirúgás fogyatékossági alapon történt diszkrimináció volt. Érzelmi károkozás miatt így 300 ezer dollár kártérítést ítéltek meg a férfinak, valamint további 150 ezer dollárt kaphat munkabérkiesés fejében - írja a Metropol.

A Gravity Diagnostics nem ért egyet a döntéssel, ők továbbra is úgy gondolják, hogy a többi kolléga volt az áldozat és Berling veszélyt jelentett rájuk, ezért fellebbezésen törik a fejüket.

  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották

Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden... Teljes cikk

Emelkedett Gazdag és Sallói fizetése - így lehet keresni az észak-amerikai profi labdarúgóligában

Ismét emelkedett Gazdag Dániel és Sallói Dániel fizetése az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). Teljes cikk

Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben?

Idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők... Teljes cikk