Nyugdíj: Idővel minden illúziónkat elveszítjük
Ahogy a magyarok közelebb kerülnek a nyugdíjas korhoz, úgy lesz egyre kevesebb illúziójuk róla - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásából. A fiatalok hisznek egy aktív, boldog nyugdíjas életben, és jellemzően várják, ám a nyugdíjkorhatárhoz közelítő kitöltők közül már egyre többen tartanak ettől az életszakasztól, mert szerintük az elapadó anyagi források miatt nem fogják tudni terveiket a korábban megszokott sikerességgel megvalósítani.
Az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásában arról kérdezték a válaszadókat, hogy szerintük nyugdíjaskorukban ugyanolyan sikerrel és intenzitással tudják-e majd megvalósítani terveiket, mint jelenlegi életszakaszukban, a válaszokból azonban ellentmondásos tendenciák rajzolódtak ki: 25% szerint ugyanúgy fog menni minden, mint most, ezzel szemben a magyarok 26%-a nem hiszi, hogy hasonló sikerekkel tudja majd megvalósítani terveit nyugdíjasként, hiszen kevesebb anyagi forrás áll majd rendelkezésükre.
„Az életkor előrehaladtával egyre inkább fonódik össze az öregség fogalmával az időskori anyagi biztonság miatti aggódás, az unokákkal töltött minőségi idő pedig inkább 40 év alatt és 60 éves kor fölött volt erősen meghatározó jellemzője az időskori önképnek – mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Bár a magyarok 40%-ának az öregkorról az unokákkal töltött minőségi idő jutott eszébe, ezzel szemben 39%-uk testi-lelki fáradtságot, 38%-uk pedig anyagi gondokat vizionált nyugdíjas éveire.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja