kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Növelik az Erasmus+ programok finanszírozását

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási programban, amelynek pedig jobban kell alkalmazkodnia a támogatottak igényeihez - közölte az uniós parlament.

Az elfogadott állásfoglalásban az EP részletes intézkedéseket javasolt a gazdasági, társadalmi és kulturális akadályok megszüntetésére, hogy minél több fiatal tudjon részt venni a különböző tanulási mobilitási programokban.

A képviselők hangsúlyozták, hogy a programokat a hátrányos helyzetű emberek igényeihez is igazítani kell, és segíteni kell részvételüket a programokban. Ennek érdekében az európai parlamenti képviselők azt javasolták, hogy az Európai Bizottság és az illetékes nemzeti irodák készítsenek átfogó integrációs keretrendszert és nemzeti stratégiát. A programnak komplex módon kell tartalmaznia az adminisztratív terhekhez való hozzájárulást, a nyelvoktatást és a távoktatás lehetőségeit - szögezték le.

Az EP szerint több forrást kell biztosítani az iskolai képzésben való részvételt előkészítő oktatási programoknak, valamint segíteni kell a fiatal sportolók és edzőik lehetőségeit a mobilitási programokban való részvételre.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében arra mutatott rá, hogy a program kiemelten foglalkozik a nyelvtanulással, magába foglalva a nemzeti jelnyelveket is. "A többnyelvűség támogatása a nagy európai nyelvek tanulásán túl az őshonos kisebbségek és a veszélyeztetett nyelvek elsajátítását is kell, hogy jelentse. Ha a többség megismeri a szomszédos nyelveket, az jelentős impulzust adhat a határokon átnyúló kapcsolatok és projektek megerősítéséhez. Ösztönözném az ilyen jellegű pályázatok benyújtását" - hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság február közepén fogadta el az Erasmus+ oktatási ösztöndíj 2019-es felülvizsgált munkaprogramját, amelynek idei költségvetését további 251 millió euróval emelte meg. A 2019-re tervezett közel 3 milliárd eurós költségvetést kiegészítő összeg főként a tanulási mobilitást és számos kiemelt projekt megvalósulását segíti.

Az Erasmus+ program célja az oktatás-képzés területén a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre, elsősorban a tanulmányi célú külföldi tartózkodás támogatásával, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével, valamint a nyelvtanítás előmozdításával.

A program egyetemi hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósul meg.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk