Női vállalkozók vitték el a díjakat a társadalmi startupok versenyén
Női vállalkozók taroltak a kelet-közép-európai régió legígéretesebb társadalmi startupjait megversenyeztető találkozón. A startery budapesti döntőjére huszonöt társadalmi vállalkozó kapott meghívást a régióból. A három nyertes Berlinben csiszolhatja tovább ötletét, építheti vállalkozását, és találkozhat lehetséges befektetőkkel.
Társadalmi vállalkozásoknál is kopogtat az innováció
A múlt pénteki versenyt egész hetes képzés előzte meg, ahol az üzleti világban már bizonyított módszertanok segítségével fejlesztették társadalomjobbító elképzelésüket a résztvevők, valamint marketing, értékesítési tanácsokat is kaptak. A kiválasztott tíz legjobb, nemzetközi zsűri előtt prezentálta ötletét, vállalkozását, melyből e hármat díjazták:
A három nyertes az egyik vezető európai társadalmi ügynökség inkubátorközpontjában, a Social Impact Lab berlini irodájában dolgozhat tovább.
A szervezők, az SAP szoftvercég és a Social Impact célja a startery verseny megrendezésével az, hogy a társadalmi vállalkozások fenntartható módon, üzleti alapon tudjanak működni, amihez elengedhetetlen, hogy haladjanak a korral és minél szélesebb körben elérhetővé váljon a termékük. Ezért volt örömteli a szervezők képviselőinek, hogy a legtöbb versenyző a digitális érát kihasználva applikációkkal és online hozzáféréssel, a modern közösségi igényekre is gondolva egészítette ki ötleteit. Az SAP három éve futó, és egyik legsikeresebb regionális CSR gyakorlatát jövőre is folytatni kívánják.

- HOPLA (Suela Kocibellinj, Albánia): felesleges ruhákat hasznosít újra a rászorulók, különösen az édesanyák számára;
- UrbiGo (Anja Carapic, Szerbia): az étkezési célú zöldség,-növénytermesztést kívánja meghonosítani, elterjeszteni a nagyvárosi lakásokban, okos eszközök bevetésével;
- Transfer Station (Eva Dudova, Csehország): jótékonysági boltot és közösségi teret üzemeltetnek úgy, hogy hajléktalanokat foglalkoztatnak részmunkaidőben.
A három nyertes az egyik vezető európai társadalmi ügynökség inkubátorközpontjában, a Social Impact Lab berlini irodájában dolgozhat tovább.
A szervezők, az SAP szoftvercég és a Social Impact célja a startery verseny megrendezésével az, hogy a társadalmi vállalkozások fenntartható módon, üzleti alapon tudjanak működni, amihez elengedhetetlen, hogy haladjanak a korral és minél szélesebb körben elérhetővé váljon a termékük. Ezért volt örömteli a szervezők képviselőinek, hogy a legtöbb versenyző a digitális érát kihasználva applikációkkal és online hozzáféréssel, a modern közösségi igényekre is gondolva egészítette ki ötleteit. Az SAP három éve futó, és egyik legsikeresebb regionális CSR gyakorlatát jövőre is folytatni kívánják.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Női oktató kapta idén a Gács-András díjat
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év eleje a felmondások ideje?
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 3 hónapja