Nemzetközi karrierhez segítheti a tanulókat a Wienerberger különleges oktatóterme
A Békéscsabai Szakképző Centrum Vásárhelyi Pál Technikumában átadták azt a különleges oktatótermet, amelynek létrehozását a Wienerberger építőipari cég 18 millió forinttal és csaknem 1,5 millió forint értékű építőanyaggal segítette.
A vállalat kiemelten fontosnak tartja a hazai szakképzés támogatását és a szektorban lévő szakemberhiány csökkentését, abban bízik, hogy a diákok az elméleti és a gyakorlati ismereteket egyaránt tökéletesen elsajátíthatják az intézményben.
Hangsúlyozzák: a legkorszerűbb építőipari technológiák megismerése előnyt jelent a hazai és akár a nemzetközi munkaerőpiacon is.
A Békéscsabai Szakképzési Centrummal a tantermen kívülre is kiterjesztették az együttműködést, hiszen a Wienerberger üzemében működő tetőfedő oktató centrum szintén kínál elméleti és gyakorlati képzést, a gyárlátogatásokon pedig technológiai és termékbemutatókat tartanak.
Az osztrák Wienerberger a világ egyik legnagyobb téglagyártója, Európában és Indiában több mint 200 gyárat üzemeltetnek. A Wienerberger Magyarország termelésének nyolc helyszíne közül az egyik legfontosabb Békéscsaba. Itt, a világ egyik legnagyobb cserépgyárában modern kerámia tetőcserepek, a mellette üzemelő téglagyár robotizált gyártósorán pedig korszerű kerámia falazóblokkok készülnek.
Az 1991-ben alapított Wienerberger Téglaipari Zrt. 2020-ban 28,4 milliárd forint, 2021-ben 33,8 milliárd árbevétellel zárt, mindkét évben több mint 8 milliárd forint exportértékesítéssel. Az adózott eredmény 1,3 milliárd forintról 4,3 milliárd forintra nőtt - olvasható a társaság beszámolójában.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 4 napja
- Nem derűs a helyzet: mutatjuk, kinek a véleményére támaszkodnak a magyarok pénzügyi döntésekben 5 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja