NAV: több mint egy hónapja elérhető a weben az szja-bevallási tervezet
Érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet, amely már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, és a papíralapú postázás is folyamatos - írja az MTI.
Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet - idézték fel a közleményben. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban rendelkezni kell, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást - tették hozzá.
Az adóhivatal rámutatott: ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell megjelölni. Az első részlet fizetésének határideje 2018. május 22.
A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen is. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját.
Az szja egy százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, melyet postán is beküldhet a NAV-hoz. Ha a felajánló az egy százalékról rendelkező nyilatkozatot az adóhivatal ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 1 hónapja
- 1 százalék: így alakult az érvényesen felajánlott összegek nagysága 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 2 hónapja
- NAV: a személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban 2 hónapja