kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Munkajog háborús helyzetben

A HRTV korábbi adásában Dr. Gubik Gabriella munkajogi szakjogász arról nyilatkozott, hogy a szomszédunkban kitört háború kapcsán a hazánkba érkező ukrajnai menekültek miként foglalkoztathatóak. Sajnos a háború elhúzódik, így még mindig aktuális a téma. Ebben a videóban az új fejleményekről beszél a szakjogász.

Sajnos a háború elhúzódik, így még mindig aktuális a téma, ráadásul a kormány ismét veszélyhelyzetet hirdetett. Ebben az epizódban azt tudhatjuk meg, hogy 

1. Történt-e változás az ukrán állampolgárok munkavállalási feltételeiben? 

2. Elérhető-e továbbra is az Ukrajnából érkezők számára a támogatás?

3. Mindez azt jelenti, hogy sok ukrán áll munkába, sok munkáltató fogadja őket? Sikeresnek mondható a helyzet kezelése?

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
25 év alatti fiatalok adókedvezménye nyilatkozat

A 25. életévét be nem töltött fiatal csökkentheti az összevont adóalapjába tartozó egyes jövedelmeit a 25 év alatti fiatalok kedvezményével. A... Teljes cikk

Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák adókedvezményt érvényesíthetnek az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre értékhatártól... Teljes cikk

Első házasok adókedvezménye nyilatkozat 2024

Mit érdemes tudni az első házasok számára igénybe vehető adókedvezmény érvényesítéséről? A NEXON útmutatója a nyilatkozat kitöltésében és... Teljes cikk