Mire költenek a SZÉP-kártyások? - így vásárolunk húsvétkor
A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP-kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H SZÉP-kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom.
Minden évben az egyik legterjedelmesebb hosszú hétvége a húsvéti, amikor sokak számára a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszak munka vagy éppen iskola nélkül telik. Ebben az időszakban fókuszba kerülnek a Széchenyi Pihenő Kártyák, amelyekkel éttermekben, szállodákban, apartmanokban is lehet fizetni, de akár szórakozást és az ilyenkor szokásos szabadidős tevékenységek sorát is fedezni lehet velük. A K&H a közelgő idei húsvét apropóján azt nézte meg, hogy a K&H SZÉP-kártyákkal az elmúlt években hogyan költöttek az érintettek. Emellett az is kiderült, hogy az adott hónapokban miként alakultak a bankkártyás költések.
Éttermek, hotelek, egyebek
Tavaly húsvétkor a legnagyobb összeget étteremben költötték el a pénzintézet SZÉP-kártyás ügyfelei, összesen közel 155 millió forintot fizettek, ami4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 150 millió forint alatti összeget.
A különböző hotelekben, szállodákban 50 millió felett volt a forgalom, ám ez elmarad a 2023-as húsvét 69 millió forintot meghaladó szintjétől.
Az egyéb kategóriába sorolt SZÉP-kártyás kiadások – ide tartoznak egyebek mellett az állatkerti belépők, vagy akár a kerékpár vásárlásra fordított költések – 26 millió forintot meghaladó összeget tettek ki tavaly, ami 25 százalékkal fejelte meg az egy évvel korábbit.
Vonzóbbá vált a digitális kártyázás
„A SZÉP-kártya használata az elmúlt időszakban még kényelmesebbé vált, miután már digitálisan is használhatóak. A múlt év végén a SZÉP-kártyás tranzakciók 2,5 százaléka történt digitális úton, míg idén márciusban már átlépték a 3 százalékos szintet” - mondta Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője.
A pénzintézet ismertette azt is, hogy a húsvéti időszakot magában foglaló hónapokban, azaz 2024 áprilisában és 2023 márciusában hogyan alakultak a bankkártyás kiadások. Az adatok szerint növekedés következett be: míg tavaly márciusban 22,3 milliárd forintért költöttek az érintettek, tavalyelőtt áprilisban 21,2 milliárdért, azaz 5 százalékkal nőtt a forgalom.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
2025-ben az új határidőket kell szem előtt tartani a Széchenyi Pihenő Kártya működésére vonatkozóan - figyelmeztet Fata László juttatási szakértő. Teljes cikk
A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt arról, hogy terveznek-e lakhatási... Teljes cikk
A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi életében, népszerűsége pedig tavaly tovább növekedett, ezzel hozzájárul... Teljes cikk
- SZÉP-kártyások figyelem! Közeledik a díjmentes felhasználás határideje 4 hete
- 5 fontos változás a külföldiek foglalkoztatásában 1 hónapja
- A feltöltések és költések összértéke is nőtt a SZÉP-kártyákon 2 hónapja
- NAV: januártól új, kedvezményes adózású béren kívüli juttatások érhetők el 3 hónapja
- Fogy a munkaképes korú lakosság - nagy a nyomás az uniós munkaerőpiacokon 3 hónapja
- Ennyivel nőtt átlagosan idén az egy dolgozóra jutó cafeteria keret 4 hónapja
- Új gazdaságpolitikai akciótervet jelentettek be a vállalkozások erősítéséért 4 hónapja
- Már erre is fordítható a SZÉP kártyára érkező összeg fele 2025-től 4 hónapja
- Nyugdíjas igazolvány plasztik kártya: minden amit érdemes tudni róla 5 hónapja
- A Szallas.hu elárulta, mennyire népszerű a SZÉP-kártya 5 hónapja
- Alszámlát kap a SZÉP-kártya, erre lehet majd költeni 5 hónapja