Minden harmadik cég leépítene
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést – derül ki a ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) -8 százalékos átlagos értéket ért el, amire az elmúlt egy évtizedben nem volt példa, még a koronavírus-járvány miatti erőteljes gazdasági megtorpanás időszakában sem. A jelenlegi mutatószám az előző negyedévhez viszonyítva 3, míg 2022 azonos időszakához képest 26 százalékpontos visszaesést mutat.
„A negatív munkaerő-felvételi trend ellenére a piacon nem érzékelhető tömeges elbocsátás – mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. – Ez csupán bizonyos területeken jellemző, egyes szakmákban ugyanakkor továbbra is munkaerőhiány van. Arra számítunk, hogy a munkaerőpiac dinamikája lelassul: mind a cégek, mind a munkavállalók kivárnak ahelyett, hogy új lehetőségek után néznének. A cégek oldalán továbbra is komoly bizonytalanság érzékelhető: a recesszió lehetősége ebben az időszakban óvatosságra készteti őket.”
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A legnagyobb arányú létszámcsökkenés földrajzi bontásban az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, míg szektorális bontásban a kommunikációs szolgáltatások, illetve a alapanyag- és feldolgozóipar területén várható – írja az Üzletem.hu.
A korábbi negyedévekhez képest is lényegesen nőtt az eltérés az egyes régiókban működő cégek várakozási között. A legpesszimistább várakozások az Észak-Alföldön mutatkoznak (itt -35 százalék az NFM), de szintén jóval több elbocsátásra, mint felvételre számítanak Észak-Magyarországon (-24 százalék), Dél-Dunántúlon (-16 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (-9 százalék) is. A Dél-Alföld az egyetlen olyan régió, ahol minimálisan többen terveznek létszámbővítést, mint leépítést (+3 százalék).
Az egyes szektorokat vizsgálva csupán a pénzügyi és ingatlanszektor (NFM: +10százalék), valamint az IT szektor (+2 százalék) számíthat nettó létszámbővülésre. Az egészségügy és élettudományok, valamint az energia és közművek szektorban stagnálására lehet számítani, a többi szektor mutatói viszont visszaesést prognosztizálnak. A legnagyobb arányú létszámleépítésre a kommunikációs szolgáltatások (-16 százalék), illetve az alapanyag- és feldolgozóipar (-12 százalék) területén lehet számítani.
A jelenlegi helyzetben jól láthatóan a cégmérettel együtt nő a válsággal szembeni ellenállóképesség. A tíznél kevesebb főt foglalkoztató mikrovállalkozások 44 százaléka tervez létszámcsökkentést végrehajtani, ez az arány a 250 főnél nagyobb létszámmal működő vállalatok körében csupán 27 százalék. A Nettó Foglalkoztatási mutató ennek megfelelően az utóbbi körben a legmagasabb (+3 százalék), az 50-249 fős cégeknél már enyhén negatív (-5 százalék), ugyanakkor erőteljes a pesszimizmus a 10-49 fős kis cégek (-17 százalék), és a 10 fő alatti mikrovállalkozások (-20 százalék) körében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Közel 300 fővel nőtt a gödi Samsung, több kölcsönzőnél csökkent a létszám 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja