kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Milliárdos tételben csalhatták el a járulékbefizetést őrző-védő cégek

Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

A pénzügyőrök és rendőrök ügyészi irányítással november 30-án összehangolt akcióban az országban több helyszínen 15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet tagjai egy többlépcsős céghálót hoztak létre, a munkavállalókat fiktív szerződésekkel foglalkoztatták, a hálózat alján működő vállalkozások pedig a közterheket ugyan részben bevallották, de nem fizették be. A hálózatban a cégeket rendszeresen cserélgették, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállítottak.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban a bűnszervezet több tagját - köztük a csoport irányítóját és a cégeket biztosító ügyvédet - már letartóztatták.

A november 30-i akcióban a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő vagyonvédelmi cégek öt vezetőjét és a pénzt mozgató gyanúsítottat vették őrizetbe, bizonyítékokat és vagyontárgyakat foglaltak le.

Az ügyészség a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban indítványozta hat gyanúsított letartóztatását - tudatta a csoportvezető ügyész.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották

Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden... Teljes cikk

Emelkedett Gazdag és Sallói fizetése - így lehet keresni az észak-amerikai profi labdarúgóligában

Ismét emelkedett Gazdag Dániel és Sallói Dániel fizetése az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). Teljes cikk

Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben?

Idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők... Teljes cikk