kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Mi kell ahhoz, hogy egy munkahely kutyabaráttá váljon?

Minden iroda, mely munkavédelmi és közegészségügyi szabályokat ezzel nem sért, könnyen válhat kutyabaráttá, ehhez a vezetőség-üzemeltető és a dolgozók együttes akarata elegendő, sőt, még külön szabályzat, minősítés vagy tanúsítvány sem szükséges hozzá, de egy házirendet érdemes készíteni - írja a kutyabarat.hu

Alapvetően munkáltatói, vezetői döntés, hogy egy munkahely kutyabarát-e. Persze ez alól is vannak kivételek, hiszen például élelmiszerbolt, közfürdő, egészségügyi intézmény nem lehet kutyabarát - fejtette ki Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka, ügyvéd, a Kutyabarát.hu egyik alapítója.

A portál szerint a kutyabarát munkahellyé váláshoz az alábbiakat kell figyelembe venni:

  • Ha vendéglátóhelyen vagy élelmiszeriparhoz kapcsolódó egységben dolgozó szeretne kutyát bevinni a munkahelyére, mindenképp szem előtt kell tartania a hatályos ÁNTSZ és NÉBIH szabályozások adta korlátokat. Az élelmiszerbiztonsági szabályok nem sérülhetnek, hiszen tetemes összegű bírságra számíthat az üzemeltető, így egy vendéglátóhelyen csak a vendégek által is látogatható részeken lehetnek jelen a kutyák (pl. élelmiszertároló, konyhai vagy élelmiszer előkészítő részlegben stb. nem tartózkodhat állat).
  • Bizonyos munkahelyeken a munkavédelmi szabályok betartása zárja ki a kutya jelenlétét (pl. veszélyes anyagok, vegyi anyagok előállításával vagy használatával kapcsolatos üzemek). Itt egyértelműen a munkavédelmi szabályok, előírások tiltják meg a nem ott dolgozók jelenlétét is, így logikusan a kutyák és egyéb állatok ott tartózkodása is tilos. Ilyen munkahelyeken maximum az irodai részlegnél lehet megengedett a kutya jelenléte - megfelelő felügyelet mellett.
  • Irodai, adminisztratív vagy kreatív foglalkozási körben dolgozóknál azonban, bizonyos, inkább etikai és együttélési viselkedési szabályok betartása mellett, semmi akadálya a kutyák bevitelének egy munkahelyre.

A Kutyabarát.hu kidolgozott egy „Kutyabarát munkahely etikett”-et:


Fotó: Pixabay
kutyabarat.hu
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fokozódó trend: egyre többet esnek ki a munkából a dolgozók

A szabadságkérelmek száma már a harmadik egymást követő évben emelkedik, a munkavállalók egyre több időt kénytelenek a munkájuktól távol... Teljes cikk

Ilyen előnyökkel járhat, ha tudunk aludni munka közben

A napközbeni szundikálás egyes kultúrákban megszokott dolog. Javíthatja-e a munkavégzést egy rövid szieszta, és érdemes-e bevezetni a munkahelyeken?... Teljes cikk

Juttatás a javából: ötévente plusz egy hónap fizetett szabadságot kapnak a munkatársak

A 2025-től elérhető formabontó munkavállalói juttatást vezet be a Yettel telekommunikációs vállalat és az infrastruktúra szolgáltató CETIN is a... Teljes cikk