Melyek a legnagyobb vezetési tanácsadó cégek?
A következő hetekben - már-már hagyományosan - megjelentetjük a Budapest Business Journal Listák Könyve (Book of List) HR-rel, vezetéssel kapcsolatos friss iparági toplistáit. Az első részben a vezetési tanácsadással foglalkozó cégeket vesszük nagyító alá.
Az összeállítás a 2022. évi vezetési tanácsadásból származó árbevétel alapján készült.
A listát továbbra is a 180 fővel működő IFUA Horváth & Partners Kft. vezeti. Az egy évvel korábbi 5 milliárd forintos árbevételét tavaly több mint 20 százalékkal, 6,1 milliárd forintra növelte.
A második helyen sincsen változás, stabilan őrzi pozícióját a Stratis, amely 2022-ben 3,7 milliárd forintot realizált menedzsment tanácsadásból. Ez 500 millió forinttal több a 2021-es teljesítménynél.
Harmadik helyen az AAM található. A cég a tavalyi listán nem szerepelt, 2021-ben 1,2 milliárd forintos teljes nettó árbevételt ért el. 2022-ben viszont majdnem duplázott és 2,28 milliárd forintos árbevétele - amelynek 100 százaléka vezetési tanácsadásból származik - a lista harmadik helyére repítette.
Két cég - a negyedik és az ötödik helyezett - lépte még át az 1 milliárd forintos bevételi határt. A Clarity Consulting 1,68 milliárd forinttal zárt, ami nagyjából a 2021. évinek felel meg (1,59 milliárd forint akkor). Míg a Via Pannonia 1,069 milliárd forintért adott tanácsot, ami 40 százalékos emelkedés 2021-gyel összevetve.
A hatodik helyen 643 millió forinttal az ICG zárt, amely kicsit javított az előző évi 602 millió forinthoz képest. Hetedik helyen a Vialto 520 millió forinttal, ami 80 millió forinttal jobb a 2021. évinél.
Érdekesség, hogy a Borealis két céggel is képviselteti magát, ezek összes vezetési tanácsadásból származó árbevétele 270 millió forintot ért el.
Ahogyan a korábbi években, a négy nagy könyvvizsgáló cég (PwC, EY, Deloitte, KPMG), nem adott meg ilyen adatot, így őket a BBJ listáinak készítői nem rangsorolták.
A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.
Vezetési tanácsadó cégek
(a cég nevére kattintva bővebb információ)
Rangsor | Cég neve | Vezetési tanácsadásból származó nettó árbevétel 2022-ben (M Ft) | Teljes nettó árbevétel 2022-ben (M Ft) | Vezetési tanácsadásból származó nettó árbevétel 2023 első félévében (M Ft) |
---|---|---|---|---|
1. | IFUA Horváth & Partners Kft. | 6 197 | 6 197 | N/A |
2. | Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. | 3 752 | 3 752 | N/A |
3. | AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. | 2 286 | 2 286 | 1 357 |
4. | Clarity Consulting Kft. | 1 689 | 1 689 | 685 |
5. | Via Pannonia Kft. | 1 069 | 1 358 | 315 |
6. | ICG Integrated Consulting Group Kft. | 643 | 643 | 278 |
7. | Vialto Consulting Kft. | 520 | 520 | 242 |
8. | Consact Kft. | 355 | 440 | N/A |
9. | Borealis Consulting International Kft. | 194 | 194 | 135 |
10. | Sensa Consulting Kft. | 153 | 308 | 70 |
11. | 3rdGEN Zrt. | 132 | 132 | N/A |
12. | Kvalikon Kft. | 103 | 298 | 52 |
13. | Borealis Catalyst Group Kft. | 80 | 104 | 49 |
14. | Xellum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. | 78 | 78 | 15 |
15. | Capitol Consulting Group Kft. | 56 | 56 | 70 |
Deloitte Zrt. | N/A | 22 996 | N/A | |
KPMG Magyarország | N/A | 35 987 | N/A | |
PwC Magyarország | N/A | 29 092 | N/A | |
EY Magyarország | N/A | 26 992 | N/A |
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Tavaly májusban érkezett a hír, hogy a piac második helyezettje - az ALD Automotive - felvásárolta a piacvezető Leaseplant. A Budapest Business Journal... Teljes cikk
Nem igazán van változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek rangsorában. Továbbra is a Meló-Diák az első, a Prodiák és a Fürge Diák, ahogy tavaly is,... Teljes cikk
Ismét első helyen a NEXON, magasan vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) HR Outsourcing és bérszámfejtő cégekkel foglalkozó listáját.... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Helycserék az élmezőnyben - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja