kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Külhoni magyar tehetségeket segít a Hunyadi János ösztöndíj

Az ösztöndíjat Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Horvátországból és a Muravidékről érkező hallgatók nyerhetik el.

Már elérhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Hunyadi János ösztöndíjpályázata, amelyben a kormány a hazai felsőoktatásban állami ösztöndíjjal tanuló külhoni fiatalok részére nyújt havi rendszerességű támogatást - közölte a tárca az MTI-vel kedden. A minisztérium közleményében idézte Bódis Józsefet, a tárca felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki azt mondta: a külhoni magyar fiatal értelmiség helyben maradása és boldogulása, a határon túli közösségek fenntartása nemzeti érdekünk. Hozzátette: ebben a munkában kulcsszerepet töltenek be azok az egyetemi hallgatók, akik Magyarországon megszerzett tudásukat szülőföldjükön kamatoztatják, vagy a szomszédos országok magyarlakta területein vesznek részt anyanyelvi felsőfokú oktatásban.

Az ITM közlemény emlékeztetett: a kormány évek óta széleskörű támogatásokkal ismeri el a Kárpát-medencei oktatási és kutatási területeken folytatott közös munkát. Mint írták: a külhoni fiatalok számára elérhető ösztönzők rendszere az elmúlt években az igényekhez igazodva formálódott, számos lehetőséget kínálva az érintetteknek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által megbízott Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016 óta vállal szerepet a külhoni felsőoktatási támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában, adminisztratív lebonyolítóként, a Márton Áron Szakkollégium és a kollégiumi hálózat működtetőjeként. Az ELTE lebonyolításában kiírt legnépszerűbb program a Hunyadi János ösztöndíj, amely a felsőoktatási tanulmányaikat Magyarországon állami ösztöndíjas képzésen megkezdő és folytató külhoni fiatalok számára érhető el - írták. Hozzátették: az idei kiírás 2021. július 12-én jelent meg, a pályázatok beadási határideje 2021. augusztus 8. A Hunyadi János ösztöndíjat Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Horvátországból és a Muravidékről érkező hallgatók nyerhetik el. Külön helyeket tartanak fenn a csángó hallgatók és a Külgazdasági és Külügyminisztérium magyarországi előkészítőjét sikeresen elvégző fiatalok számára is. A 2021/2022-es tanévben alap és osztatlan képzésben összesen 296 fő, mesterképzésben 84 fő, doktori képzésben 25 fő részesülhet az ösztöndíjban. A tárca Bódis Józsefet idézve azt írta: az ösztöndíjat elnyerők lakhatása is biztosított a Márton Áron Kollégiumokban. A kezdeményezés a következő tanévben több mint négyszáz magyar fiatal számára teremti meg felsőoktatási tanulmányaik megkezdésének, folytatásának feltételeit.

 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz

A megkérdezettek szerint több munkalehetőség közül válogathat, aki megtanul egy új nyelvet. Teljes cikk

Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak

Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához... Teljes cikk

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői. Teljes cikk