KATA nem könnyű préda

Persze nem véletlen, hogy ez a kép alakult ki a katásokról, hiszen a vonatkozó törvény villámgyors módosításának és -végrehajtásának kommunikációja is ezt sugallta, 

"…aztán a cégek rájöttek, hogy az alkalmazottaik menjenek át katába. Így aztán felszaladt a katások száma 450 ezerre, közülük viszont nagyjából 300 ezren fiktíven számláznak, valójában alkalmazottak. Az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizet be a nyugdíjkasszába annyit, amennyit kellene. Elbír az ország 100-150 ezer katást, de 450 ezret nem. A kata-kiskapukat bezártuk, nem fogjuk újranyitni" (Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozta, Infostart, 2022. július 15.)

hogy a katások megkárosítói, sőt élősködői az államháztartásnak (többet keresnek, mint amennyiért megdolgoznak), illetve valamiféle munkáltatói önkény elszenvedői, akiket a foglalkoztatók adó- és járulékcsökkentési szándékai kényszerítettek egy rendes (tipikus) munkavállaló számára egyébként vállalhatatlan foglalkoztatási formába. Vagyis tüntetések, elégedetlenkedések ide vagy oda, a katások előbb-utóbb felismerve a helyzetük tarthatatlanságát és feladva önfoglalkoztatásukat, örömmel térnek majd vissza a Munkatörvénykönyve (Mt.) biztonságát nyújtó munkáltatókhoz, betöltve ez által a tipikus foglalkoztatás üresen tátongó pozícióit. Azonban az a munkáltató-foglalkoztató, aki ebben bízik, óriásit téved:

1. Egyrészt a katások se nem törvényen kívüliek, se nem bujtatott résztvevői a munkaerőpiacnak (sőt, a kata nagyon is segítette, hogy a fekete foglalkoztatás kifehéredjék!). Dolgoznak, a foglalkoztatóik által rájuk bízott tevékenységeket végzik, ráadásul a feladataikat a megbízóik megelégedésére jól látják el. Nem vesztették el a munkahelyeiket, az állásaikat, nem léptek ki a szabad munkaerő-piacra, sőt mi több, szerves, megkerülhetetlen, dolgos-szorgos szereplői annak. 

2. Másrészt a katások még csak véletlenül sem egy munkát keresgélő, homogén massza. Tevékenységi körük, munkavégzési rendjük, képzettségük, szakmai tapasztalataik tekintetében – sőt motivációs mozgatórugóikat nézve is – igen széles spektrumot fognak át, és bár köztük számosan vannak olyanok, akik hiányszakmák képviselői, és mint ilyenek, munkaerő-piaci értelemben fejvadászati célpontok, de nem a kataságuk, hanem a munkaerő keresleti-kínálati viszonyok miatt azok.

3. Harmadrészt szó sincs az esetükben általános adózási előnyökért végrehajtott, általános és tömeges járulékcsökkentési taktikázásról

…a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2022. májusában is „csak” 20-30%-ra becsülte a katás adózású foglalkoztatással visszaélő, azaz az indokoltnál alacsonyabb járulék- és adóbefizető egyéni vállalkozók arányát…

ami azt jelenti, hogy a katások nem csak és kizárólag magasabb nettó jövedelemért, hanem valami másért (is) választották ezt a munkavégzési (és adózási) lehetőséget és vállalták – és sokan közülük fogják vállalni ezt a jövőben is – az önfoglalkoztatásukból adódó magasabb munkaerő-piaci kockázatot.

Például mert

• olyan tevékenységet folytatnak, amely nincs fix telephelyhez, állandó munkaállomáshoz, kötött munkarendhez, és/vagy egytelen munkáltatóhoz, megbízóhoz sem kötve;

• a munkával töltött értékteremtésük, és nem a munkahelyen töltött idejük alapján kívánnak anyagilag elismerésre (kompenzálásra) kerülni;

• a saját időbeosztásuknak, lehetőségeiknek, esetleg kedvtelésüknek megfelelő tevékenységet szeretnének végezni, amely adott esetbe projekt jellegű (kötött idejű) és/vagy nem tölti ki a napi 8, a heti 40, havi 176 órás munkaidőt éveken át;

• netalántán önön főnökük óhajtanak lenni, sem másoktól dirigációt elfogadni, sem másoknak dirigálni nem akarnak, megelégednek, sőt elegendőnek tartják a horizontális megbízó-megbízotti függelmi kapcsolatot;

• és/vagy mert képzettségük, tapasztalatuk, illetve a munkaerejük ár-érték arányának vonatkozásában, a rendkívül gyorsan változó körülmények ellenére igen merev foglalkoztatási környezet megítélése szerint, már nem versenyképesek: kiöregedtek, kiégtek, esetleg kirúgásra is kerültek (még ha az, adott esetben „csak” időlegesen történt, lásd a pandémia alatt létszámcsökkentéseket).

Tehát önmagában az, hogy gyakorlatilag egyik-pillanatról a másikra radikálisan megváltozott a katás munkavégzés szabályozott feltételrendszere, még nem jelenti azt, hogy a katások – bár a jövedelemkiesésük miatt, sokan közülük lépéskényszerbe kényszerülnek – otthagyják, feladják az önként választott munkájukat, hivatásukat, állásaikat, tevékenységi körüket, feladataikat, megbízóikat, bejáratott (ön)foglalkoztatási kereteiket, azaz távolról sem a munkaerőpiacra kikerült szabadon (könnyedén és egyszerűen) levadászható prédák ők. 

Mindezek mellett persze, a mai munkaerőpiacra jellemző munkaerő-keresleti, foglalkoztatási környezetben a katások is komoly recruitment célpontok. De míg a toborzásuk könnyű feladatnak tűnik (hiszen egy jól behatárolható, ismert, ráadásul elégedetlen és annak hangot is adó munkát-végző-emberek csoportjáról van szó), annál nehezebb a kiválasztásuk, pontosabban a tipikus foglalkoztatásban való munkavégzésre történő re-motiválásuk. Hogy miért? 

Azért mert, a most már lassan „megszokottnak” mondható, és „menetrendszerűen” beköszönő globális gazdasági válságok figyelemfelhívó jelzései, a gig-economy, a sharing-economy, a digital-economy térhódítása – valamint az egy-egy kiragadott, de fehérholló ritkaságú munkáltatási előremutató, jó példa – ellenére, az erősen marketingszagú hangzatos nyilatkozatokon, feltűnő szalagcímeken, számtalan partalan konferencia megnyilvánuláson kívül a hazai foglakoztatásban igazából nem történik semmi. Azok, még az első ipari forradalom idejéből származtatott, a tömeggyártásban gyökerező foglalkoztatási paradigmák (amelynek talán legismertebb, a munkáltatói és munkáltatotti tudatba mélyen beépült szimbólumai a blokkolóóra, a 3×8 óra, a határozatlan munkaszerződés, illetve az ezek szentségébe vetett hitt), amelyek a katásokat az önfoglakoztatás felé lökték, továbbra is hatalmas mozdulatlan állóvízként terpeszkednek a hazai foglalkoztatás gödreiben. 

Épp ezért, mégha bizonyos foglalkoztatóknak feltett szándékuk, hogy a katásaikat visszacsalogassák a tipikus munkavégzésbe, és adott esetben ki is kompenzálják a katások jövedelemkiesését, nem fognak tudni elkötelezett és elégedett munkavállalókat faragni belőlük, amíg hozzá nem nyúlnak a saját foglalkoztatási paradigmáik felszámolásához, az uniformizált, egykaptafára történő munkáltatás megváltoztatásához. A munkaerőért – köztük a katásokért – folytatott munkaerő-piaci versenyben talpon-maradni-akaró szervezeteknek diverz foglalkoztatási-munkáltatási rendszereket kell működtetniük és perszonalizált humánpolitikát kell folytatniuk. 

A jó hír viszont az, hogy nem kell feltalálni a spanyolviaszt. A sorozatos gazdasági krízisek könyörtelenül megmutatták/megmutatják, hogy mire is van szükség a hazai munkaerő-piaci állóvíz mozgásba hozásához és ennek részeként a katások elkötelezettségi-elégedettségi szintjének visszaállításához (akár történik jövedelem kompenzáció az esetükben, akár nem):

1. Függetlenül attól, hogy milyen szerződési keretrendszerben végzi a feladatait, minden dolgozó embert, a katást is, munkavállalóként kell kezelni, és az egyéni motivációs faktorokhoz kell illeszteni 

• a foglalkoztatásának (Mt, Kt, megbízási szerződés, iskolaszövetkezeti megállapodás, kölcsönzött munkaviszony, stb)

• a munkáltatásának (kötött vagy kötetlen vagy rugalmas munkarend és munkaidő; törzsidő-peremidő; fix vagy változó telephely, munkaállomás; home office; stb.)

• az ösztönzésének (fix és mozgóbér arány; juttatások, jutalmak, eszközhasználat, képzés-oktatás, stb.)

szervezeti kereteit és feltételeit. De ehhez mind a helyi munkaügyi-személyügyi folyamatokat, rendszereket kidolgozó és működtető HR-eseknek, mind pedig a munkavégzést irányító-kontrolláló vezetőknek fel kell nőni!

2. Radikálisan csökkenteni kell a foglalkoztatás-munkáltatás adminisztrációs-bürokratikus terheit, és növelni a digitális-platform ügyintézés fokát. Nincs az a katás, aki „örömmel” visszalépne a tipikus munka világába (még ha nagyobb is a lóvé), ha azt tapasztalja, hogy még mindig, már a munkavégzésének megkezdése előtt több kilónyi papír halmozódik fel a személyi anyagában – noha az azokban lévő adatok mindegyike elérhető, hozzáférhető digitálisan is –, köszönhetően a több példányban aláírt munkaszerződéseknek; munkaköri-feladatköri leírásoknak, foglakoztatási tájékoztatóknak; munka- és tűzvédelmi és egyéb oktatási bizonylatoknak; GDPR, cafetéria és egyéb szociális tárgyú nyilatkozatoknak; eszköz igényléseknek és átadási-átvételi jegyzőkönyveknek, stb., stb., stb. Aki megtapasztalta, például a katázás minimalizált és digitalizált bürokráciájának előnyeit, az bizony fejvesztve menekül a tipikus foglalkoztatás, időrabló papírmunkájától…

3. A munkaidőalapú munkavégzésről át kell állni a cél-, vagy feladatalapú munkavégzésre. Persze, nem ismerem mind a 450 ezer katás megbízás részleteit, de vélelmezem, hogy a katások döntő része a taxisoktól, fodrászoktól, futároktól kezdve, az óraadó oktatókon, trénereken vagy fejlesztő-informatikusokon keresztül egészen az okoskodó tanácsadókig és kreatívokig egy-egy cél elérésére és/vagy feladatmennyiség elvégzésére, és nem munkaórára szerződik. Márpedig aki megszokta, hogy a havi jövedelmének a nagysága a munkával töltött, és nem a munkahelyen töltött időtől függ, az nehezen találja meg az elégedettségét egy munkaidő-alapú, a nyújtott teljesítményt figyelmen kívül hagyó munkavégzési formában.

Szóval, ha szabad javasolnom, tisztelt foglalkoztatók, ne abban gondolkodjunk, hogy lehet visszaterelni a katásokat az üresen tátongó tipikus munkakörökbe, hanem azon, hogy lehet a munkáltatók és a munkavállalók személyes, akár egyéni megegyezésén alapuló (perszonalizált), mindkét fél számára legelkötelezettségnövelőbb foglalkoztatási módban és formában megegyezve (diverz munkáltatási portfóliót működtetve) elvégeztetni az elvégzésre váró feladatokat! És ez nem csak a katások, hanem minden munkavállaló hosszabb távú sikeres és eredményes foglakoztatásának előfeltétele lesz hamarosan. Hacsak már nem az most is.

Think globally, act locally. And personality!

Nyitókép: Andrea Piacquadio Pexels