Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A munkavállalók minél erőteljesebb védelme érdekében a legfőbb cél a prevenció, tehát a munkahelyi balesetek megelőzése, amivel érdemben csökkenthetők a munkahelyi kockázatok. A munkavállalók egészségének és jogszerű foglalkoztatásának elősegítése miatt ezért érdemben emelkednek a munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti szabálytalanságok bírságtételei 2024. március elsejétől - jelezte a tárca.
A munkavédelmi bírságok alsó határa munkavállalónként a duplájára, azaz 100 ezer forintra emelkedik, a felső határ a jelenlegi tízszeresére, 100 millió forintra nő. Munkabaleset vagy egészségkárosodás esetén háromszorosára, súlyos munkabaleset esetén tízszeresére, halálos munkabalesetnél húszszorosára emelkedik a bírságtétel.
A bírság összegét többszörösére növelheti a szabálytalanságok száma, illetve a veszélyeztetés időtartamának mértéke. A szabálytalanságoknál esetlegesen felmerülő súlyosbító tényezők pedig még tovább emelhetik a kiszabott bírság összegét - ismertette az NGM.
A foglalkoztatás-felügyeleti bírságtételek alsó határa márciustól ötszörösére, 150 ezer forintra módosul. A felső határ mikro- és kisvállalkozás esetén nem változik, középvállalkozás esetében maximum 20 millió forintra, a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozások esetén pedig 25 millió forintra nő.
A mérlegelés alapú bírságkategóriáknál cégméret szerint változnak a bírságtételek, minél nagyobb egy vállalkozás, annál magasabb a kiszabható összeg.
Az új idegenrendészeti törvény rendelkezéseivel összhangban a harmadik országbeli állampolgárok engedély nélküli foglalkoztatására vonatkozó szankciók is tovább szigorodnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
MTI
fotó: freepik
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 7 napja
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 3 hete
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 4 hete
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 4 hete
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa 2 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 2 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 2 hónapja
- Megjelent a szabályozás - Ezeket a foglalkozásokat nem űzheti a vendégmunkások egy része 2 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 2 hónapja
- Ennyi közútkezelő halt meg munka közben az elmúlt években 3 hónapja