Ingyenes programozó képzést hirdettek középiskolás lányoknak - Már csak két napig lehet jelentkezni
Hatodszor várják a középiskolás lányok jelentkezését a Smartiz matematika–programozó foglalkozássorozatára
A Smartiz kezdeményezést a Morgan Stanley a Nők a Tudománnyal Egyesülettel (NATE) közösen hívtaéletre 2018-ban. A Smartiz egy ingyenes fejlesztő és oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika, valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű, ingyenes foglalkozássorozat a teljes tanéven átível, és az eddigi öt évfolyamában már több mint 100 lány vett részt
Idén szeptember 27-ig lehet jelentkezni a Smartizra a NATE honlapján.
A program fontos része a matematikai és programozási foglalkozások, valamint a készségfejlesztés mellett a lányok mentorálása is. A legtöbb résztvevő kiemelten pozitívan értékeli a Smartiznak ezt az részét, sokan számolnak be róla, milyen nagy hatással volt rájuk, hogy megismerkedhettek az informatikai pályán karriert befutó nőkkel, meghallgathatták tanácsaikat, tanulhattak tapasztalatikból. Az idén ősszel induló tanévben még több személyes elemmel bővül a program, több lehetőség lesz például a lányoknak és a mentoroknak elmélyíteni a kapcsolatukat. Mindeközben a foglalkozások zöme továbbra is online zajlik majd, így az egész országból várják a középiskolásokat.
„Célunk, hogy nemtől függetlenül minden érdeklődő gyerek kibontakoztathassa a tehetségét a természettudományos, műszaki, informatikai, matematikai (STEM) területeken, amelyek gyakran még ma is inkább „férfias” pályaként élnek a köztudatban – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének operatív vezetője. – Egy jó mentor kulcsszerepet játszhat abban, hogy a szakmai tudás átadása mellett, megerősítse a STEM iránt érdeklődő lányokban, hogy érdemes ebben az irányban továbbtanulniuk – akár személyes példája által is.”
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Alacsony kódú technológiák - Így alakulhat át a munkaerőigény a szoftverpiacon 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Minőség és megbízhatóság - milyen számítógépet érdemes választani? 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja
- A tanár is munkavállaló!? 2 hónapja
- Mentorprogram indul a kertészeti szakma utánpótlásának érdekében 2 hónapja
- "Nem nőknek való ez a szakma, ez a férfiak világa" 3 hónapja