Idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások
Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kaphatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
Az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozását támogató pályázati keret idén 20 millió euró (majdnem 8 milliárd forint), az EU-ban bejegyzett kis- és közepes vállalkozások a forrás kimerüléséig vagy december 6-ig jelentkezhetnek. Az alap végrehajtásáért az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala felel - írták.
Védjegyek és formatervezésiminta-oltalmak esetében 1000 euró támogatást lehet szerezni. A költségtérítés mértéke az EU-n vagy Magyarországon belül érvényes oltalmakra 75 százalék, az EU-n kívül érvényes oltalmakra 50 százalék. A támogatás tartalmazza a bejelentést, az áruosztályt, vizsgálatot, a regisztrációt, a közzétételt és a közzététel halasztásának díját. Szabadalmak esetében 3500 eurót biztosít az alap. A költségtérítés mértéke egységesen nemzeti és EU-s szinten is 75 százalék, a támogatásból 1500 fordítható adminisztrációs díjakra, 2000 euró pedig a jogi költségekre. A közösségi növényfajta oltalmak esetében költségtérítés mértéke a bejelentési díj 50 százaléka lehet, összege 1500 euró.
Hozzátették, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat keretéből ugyancsak lehet támogatást kérni iparjogvédelmi oltalomszerzésre. Magánszemélyek is jelentkezhetnek, a legfeljebb 7,5 millió forintos támogatás európai és nemzetközi iparjogvédelmi bejelentések finanszírozására is felhasználható. A pályázat a bejelentés költségeire, a szabadalmi ügyvivői szolgáltatások költségére és a fordítási díjakra is fordítható - olvasható a közleményben.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 1 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja