kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Gyakorlatilag azonnal el tud helyezkedni, aki elvégzi ezeket a képzéseket

Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért második alkalommal auditálta a három legnagyobb hazai bootcamp képzőhely (Codecool, Green Fox Academy, PROGmasters) programozó-képzéseit. A jelentés szerint a bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni.

images

Nemcsak az intenzív rövid ciklusú informatikai képzések magas színvonalát, hanem a minden korábbi mértéket meghaladó informatikushiányt is jelzi, hogy a bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni – derül ki az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért legfrissebb bootcamp auditjelentéséből. A pandémia felgyorsította az online képzések bevezetését, ami a Budapesten kívül élők előtt is megnyitotta a lehetőséget a karrierváltásra.

Az IVSZ második alkalommal auditálta a három legnagyobb hazai bootcamp képzőhely (Codecool, Green Fox Academy, PROGmasters) programozó-képzéseit.

A jelentés szerint a bootcampek hallgatói között 25,6 százalék volt a nők aránya 2020-ban, ami meghaladja mind a korábbi években tapasztaltakat, mind az infokommunikációs területre jellemző 12 százalékos arányt. A kutatás szerint a bootcampek diákjainak szakmai életútja nagyon változatos: a végzett hallgatók korábban többnyire adminisztratív munkakörben dolgoztak; sokan érkeztek a vendéglátásból, és jelentkeztek kereskedelmi, pénzügyi, gyártási, oktatási, művészeti és autóipari területről is.

A pandémia miatt bevezetett online oktatási forma olyannyira bevált, hogy a bootcamp iskolák a jövőben is terveznek ilyen képzéseket. Ezeknek köszönhetően például a vidéken élők számára is elérhető lesz a karrierváltás. A járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt munkájukat elvesztők közül sokan kerestek olyan képzési lehetőséget, amellyel új és jövőbiztos szakmát kaphatnak.

A képzők tapasztalatai szerint egy átmeneti megtorpanás után 2020 őszétől a vállalatok fokozatosan visszatértek a pandémia előtti toborzási céljaikhoz, így 2021 elejétől újra megélénkült a junior programozók iránti kereslet. Felgyorsult a hallgatók elhelyezkedése, és a kezdő fizetések 2021 második felére 10-15 százalékos növekedést mutattak az előző évhez képest.

Összességében 2020-ban a hallgatók 88,7%-a tudott elhelyezkedni IT munkakörben a képzők által garantált, maximum 6 hónapos elhelyezési időn belül, ami más szektorokkal összehasonlítva kiugróan magas arány.

Az audittal párhuzamosan a Codecool, a Green Fox Academy és a PROGmasters bootcamp-képzésein végzett hallgatók körében nem reprezentatív alumni-kutatást is végeztek. A megkérdezett hallgatók 40 százaléka 2 hónapon belül, 65,2 százaléka pedig 4 hónapon belül el tudott helyezkedni az IT szakmában a bootcamp képzés elvégzését követően.

A végzettek 80,7 százaléka szoftverfejlesztőként helyezkedett el, a többiek egyéb informatikai munkakörben, például szoftvertesztelési területen találtak munkát, és csupán kevesebb mint 5 százalékuk nem tudott IT/szoftverfejlesztési területen elhelyezkedni.

A 2015-2019 között képesítést szerzett hallgatók körében elvégzett korábbi alumni kutatás adataival összevetve 30,2 százalékról 40 százalékra nőtt a több mint 7 év munkatapasztalattal rendelkezők aránya a 2020-ban végzettek között.

A végzettek döntő többsége arról számolt be, hogy a bootcamp képzés sikeres teljesítését követően a korábbinál jóval kedvezőbbek lettek a jövedelmi viszonyai.

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fürdőszobába zárkózott a kém: szaftos botrány rázta fel a HR-tech világot

Izgalmas történet bontakozott ki két amerikai HR-technológiai startup ("unikornis") között. Az egyik cég ipari kémkedéssel vádolja a másikat és... Teljes cikk

MI-orvos, MI-ügyvéd - mennyire szkeptikusak a robotokkal a magyarok?

Ha valakinek van felesleges 12–14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Mit gondolnak azonban erről a... Teljes cikk

Az adatvezérelt HR, nem más, mint személyügyi oximoron

Mint az elméleti tapasztalat, a konstans változó, a pontos becslés, a nagyobbik fél, a negatív növekedés, az objektív vélemény, vagy az asszertív... Teljes cikk