Felmérés: 29 százalékkal nőtt a magyar pályakezdők bérigénye
A megkérdezettek az IT-s, műszaki/mérnöki és az orvos és egészségtudomány területeken várnák a legmagasabb fizetéseket.
A magyar pályakezdők bérigénye átlagosan nettó 322 000 forint, 29 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest - közölte a Zyntern.com állásportál szerdán az MTI-vel. Az országos kutatás fókuszában a 16-28 éves korosztály munkaerőpiaci preferenciáinak vizsgálata állt, a felmérésben 2022 májusában mintegy 3000 fiatal töltötte ki a kérdőívet. Az összesítés alapján munkahely választásnál a versenyképes fizetés a legfontosabb szempont, kiemelten fontos a jó teljesítmény elismerése, a fejlődési- és karrierlehetőség - írják a közleményben. Kiemelték, a kutatásban résztvevő fiatalok 59 százaléka helyezkedne el nemzetközi nagyvállalatnál. A válaszadók 45 százaléka válaszolta, hogy hazai nagyvállalatnál, 44 százaléka kkv-nál is szívesen dolgozna. A kitöltők 37 százaléka gondolkodik saját vállalkozás indításán. A budapestiek 64 százaléka dolgozna multinacionális vállalatnál, addig a vidékieknek mindössze 52 százaléka preferálja az ilyen típusú munkáltatókat. Ismertetik, hogy a kutatásban résztvevők összesített átlag fizetési igénye az idén 321 800 forint volt, ami 73 000 forinttal több, mint az előző évben.
A kérdőívet kitöltők legnagyobb arányban, majdnem 24 százalékban a 276 000 és 300 000 közötti sávot jelölték meg a számukra vágyott pályakezdő fizetésként. A korosztályokat tekintve a 16-19 éves korosztály átlagosan 309 600 forint, a 20 és 23 év közöttiek 317 000 forint, a 24-26 évesek 330 000 forint, a minta legidősebb korosztálya pedig 336 000 forintos nettó kezdő fizetést határozott meg. A fővárosi és vidéki válaszadók átlag nettó fizetési igényének különbsége, vagyis a bérigény szakadéka 30 ezer forint, a férfiak és nők között pedig 63 ezer forint. A legmagasabb átlagos fizetési igényeket az IT-s (369 536 forint), műszaki/mérnöki (367 156 forint), valamint az orvos és egészségtudomány (342 417 forint) területeken várnának. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei a gimnáziumban (237 941 forint), pedagógusi (269 357 forint), valamint bölcsész (275 236 forint) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak. Az idén a pályakezdők válaszai alapján a legnépszerűbb cégek között telekommunikációs vállalatok, bankok, és hazai nagyvállalatok is megtalálhatóak voltak - derül ki a felmérésből.
MTI
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja