Ezért váltanak munkahelyet a legtöbben
Egy friss magyar kutatásból kiderül, hogy a válaszadók átlagosan leginkább a négy napos munkahétnek örülnének, de népszerű a rendszeres közösségépítő programok tervezése is.
Az új állás keresésének legerősebb indoka a nem megfelelő fizetés - derül ki a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss közvélemény-kutatásból. A válaszadók jelenleg nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak munkahelyváltáson. A főként fiatalok által kitöltött felmérésből az is kirajzolódik, a munkavállalók igénylik az innovatív megoldásokat, átlagosan leginkább a négynapos munkahétnek és a rendszeres közösségépítő programoknak örülnének. A munkahelyi elégedettséggel, a munkahelyváltási hajlandósággal és számos karrierépítéssel kapcsolatos kérdés is szerepelt a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss online kutatásban, melyet zömében 21 és 30 év közötti, főként budapesti fiatalok töltöttek ki.
Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve arról beszélt, a válaszadók 67,1 százaléka állt munkaviszonyban a kitöltés pillanatában: egyharmaduk multinacionális vállalatnál, egyharmaduk kis- és középvállalkozásnál, egyharmaduk pedig más típusú cégnél dolgozik. „A munkaviszonyban állók szűkített mintáján mértük a jelenlegi munkahellyel való elégedettséget is. Ez alapján elmondható, hogy a kitöltők nagyobb része, 64,5 százalék inkább elégedett a jelenlegi munkahelyével, míg 12,1 százalék inkább elégedetlen. A minta 23,4 százaléka maradt semleges a kérdésben és jelölte a középső értéket” – mutatott rá, hozzátéve, hogy a válaszok alapján a mintára jellemző a munkatársakkal való jó viszony, valamint a munkakörnyezettel való megelégedettség.
A kutatásból kiderül továbbá, hogy nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak a válaszadók a munkahelyváltáson, 16,4 százalékuk pedig határozottan váltani szeretne. A legerősebb indok 62,4 százalékkal a nem megfelelő fizetés, illetve körülbelül hasonló arányban az, hogy az illető más feladatkörrel szeretne foglalkozni. Minden harmadik kitöltő érzi úgy, hogy nem becsülik meg a jelenlegi munkahelyén (35,6%). A kitöltők nagy többsége viszont jól kijön a munkatársaival, legalábbis ennek ellenkezője nem indok a munkahelyváltásra, mindössze a kitöltők 6,9%-ánál.
Vonzó a 4 napos munkahét, a menza és a programok
Orbán Balázs kiemelte, a kitöltőknek a megfelelő bérezés a legfontosabb szempont, amikor egy munkára jelentkeznek, de az előrelépési lehetőség, valamint a munkahelyi környezet is hasonló fontossággal bír. Az innovatív elemek jelenléte is fontos szempont, így érdemes lehet a cégeknek ilyen irányba elmozdulni a jövőben. Átlagosan leginkább a 4 napos munkahétnek örülnének a kitöltők, de népszerű a rendszeres közösségépítő programok tervezete is. Közepesnél nagyobb fontosságú a megszokottól eltérő munkahelyi környezet, illetve a munkahelyi menza. A legkevésbé fontos tényező a nyitott iroda és a gyermekbarát munkahely. Ez utóbbi a minta átlagéletkorára is visszavezethető, ami a 27 évet sem éri el.
„A karrierhez kapcsolódó kérdések esetén átlagosan azzal értettek leginkább egyet a kitöltők, hogy hosszú távon is maradnának egy adott munkahelyen, ha elégedettek az állással. Megerősítést nyert, hogy a bérezés kiemelkedő szempont, ugyanis általános egyetértés van, hogy az adott kitöltő szakmájában a hazai bérek jelentősen elmaradnak az EU-s átlagtól. Átlagosan a legkevésbé azzal értettek egyet a kitöltők, hogy rövid ideig hajlandóak és addig is érdemes maradni egy adott munkahelyen” – sorolta az ügyvezető igazgató.
Előnyben a jelenléti állásbörzék
A kérdőívet kitöltők 42,9 százaléka még sohasem vett részt állásbörzén, ugyanakkor a minta 12,2 százaléka járt már több mint háromszor valamilyen hasonló eseményen. A válaszadók szerint a legfontosabb az állásbörzék esetén a vállalatokkal való személyes találkozás, de nagy igény van a szervezés megfelelő lebonyolítására is. Háromnegyedük szerint a személyes, jelenléti állásbörze sokkal hatékonyabb az online-nál.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk
2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk
“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar dolgozók több mint fele munkahelyet akar váltani 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja