kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Itt a lista, ezek a cégek hozhatnak be vendégmunkásokat

Június 30-ig kellett teljesíteniük az új idegenrendészeti törvény feltételeit azoknak a HR szolgáltatóknak, amelyek gyorsabban szeretnének a jövőben is vendégmunkásokat behozni az országba harmadik országból. A 29-ből 7 cég kiesett, 22-en maradtak minősített kölcsönbeadók a kormany.hu-n közölt lista szerint. Van még mellettük 10 olyan cég, amely magának intézi a toborzást, ezek a kedvezményes foglalkoztatók.

Vendégmunkás statisztika törvény-

A harmadik országból történő vendégmunkás-toborzásban meghatározó szerepet játszottak, játszanak a minősített kölcsönbeadó cégek, amelyek számára a külföldiek toborzása jó üzleti lehetőség. Idén év elején közel 30 ilyen HR szolgáltatónak volt jogosultsága, hogy összevont eljárással, gyorsítottan hozzon be vendégmunkásokat.

A kormány körükben a január 1-től hatályos új idegenrendészeti törvény február 29-én megjelent végrehajtási rendeletében szigorított. 500-ról 1000 főre emelte azt a minimális kölcsönzötti statisztikai állományi létszámot, amivel lehet végezni a tevékenységet és ebből 500-nak magyar munkavállalónak kell lennie. A minimumot 2023. július 1-től 2024. június 30-ig kellett teljesíteni.

A minősített kölcsönbeadói kategóriában való bentmaradás feltétele pedig az is, hogy az új toborzások 30 százalékának magyarnak kell lennie, tehát egy 2000 fős állománynövekedésből 600 fő magyarnak. Így később bármikor kieshet a cég e körből. Könnyebbség, hogy a magyarok közé az ukrán és a szerb állampolgárságú munkavállalók is beszámíthatóak.

Megvannak az első eredmények, amelyek a kormany.hu oldalon jelentek meg augusztus 8-i dátummal.

Kiesett a körből saját kérelemre a Humán Centrum és a Primajob. Nem tudta hozni létszámelvárásokat és szintén kikerült a Randstad, az EU Jobs, a Humánia HRS Group, az Adapt és a Job HR.

Az alábbi a 22 kölcsönzőcég hozhat be mostantól vendégmunkásokat összevont, gyorsított eljárásban vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel:

Prohuman Zrt.
Get Work Trend Kft.
Pannon Work Zrt.
Work Force Kft.
Jobtain Kft.
Service Flow Kft.
HR Direkt Kft.
HR Direkt Hungary Kft.
Alfa Works Kft.
Delego Kft.
Munkaland Magyarország Kft.
Menton Jobs Kft.
Man at Work Kft.
Trenkwalder HR Solution Kft.
Pannonjob Kft.
WHC Kft.
Pensum Group Nyrt.
Starjobs Magyarország Kft.
Adecco Kft.
Viapan “Dologidő” Kft.
HR Capital Kft.
HSA Kft.

A 22 cég egyébként több az előzetes várakozásoknál. Piaci szereplők 15 körüli minősített kölcsönbeadót prognosztizáltak a szigorúbb feltételek bevezetése után.
 

További 10 kedvezményes foglalkoztató

 

Gyorsított, összevont eljárással hozhatnak be vendégmunkásokat a kedvezményes foglalkoztatók is. Ezek nem HR szolgáltatók, hanem olyan vállalatok, amelyek maguknak intézik a toborzást. Kedvezményes foglalkoztatónak minősül a kormánnyal érvényes stratégiai partnerségi megállapodással rendelkező foglalkoztató; az a foglalkoztató, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást valósít meg; az a foglalkoztató, amely a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program keretében partnerségi megállapodással rendelkezik.

A kormany.hu listáján e cégek tartoznak ebbe a kategóriába, azaz ők terveznek vendégmunkásokkal:

SHINHEUNG SEC EU Kft.
GÜNTNER-TATA Hűtőtechnikai Kft.
Kedali Hungary Kft.
Magyar Suzuki Zrt.
Continental Automotive Hungary Kft.
KOMETA 99 Zrt.
JIATAI Hungary Construction Project Nemzetközi Kereskedelmi Kft.
HANKOOK TIRE Magyarország Kft.
LE BÉLIER MAGYARORSZÁG FORMAÖNTÖDE ZRT.
TDK Hungary Components Kft.

A listák a kormany.hu oldalon érhetőek el.

Más cégek is toborozhatnak harmadik országból, számukra azonban hosszabb az átfutási idő.

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elképesztő, hogy veszi át az uralmat az MI a toborzásban és alakítja át a munka világát

A mesterséges intelligencia nem csupán a jövő HR megoldása – már most átalakítja a toborzást. Képes felülmúlni az embereket a munkaerő... Teljes cikk

Ezek lehetnek a sikeres toborzás titkai 2025-ben

A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó munkaerőpiac kihívásaihoz, ha meg akarják szerezni és meg is akarják tartani a... Teljes cikk

1000-nél is több nyitott pozíció, azonnali jelentkezés - állásbörzén jártunk

Konkrét pozíciók, akár a helyszínen elindított interjúfolyamat, azonnali visszajelzés, ami általában nagyon hiányzik az álláskeresőknek. Szinte... Teljes cikk